Index Vakbarát Hírportál

Hiába kérik az orosz és a kínai vakcina papírjait

2021. július 28., szerda 09:18

Hiába ígérte meg a bíróság előtt, nem adta ki az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) az orosz és a kínai koronavírus-vakcina magyarországi engedélyezésének dokumentumait – írja a Népszava

A lap emlékeztet, hogy Transparency International (TI) Magyarország még februárban kérte a Szputnyik V és a kínai Sinopharm koronavírus elleni vakcinájának engedélyezésével kapcsolatos iratokat, azonban az intézet előbb 90 napra kitolta a kérdésekre adandó válasz határidejét, majd azt közölte, hogy ezek az adatok üzleti titkok – ezt már Ligeti Miklós, a TI ügyvezetője mondta a lapnak.

Ő úgy látja, hogy az OGYÉI jogsértést követett el, amikor 90 napot kért magának a válaszadásra 15 helyett, és ezt még csak meg sem indokolta. 

Ezért úgy döntöttünk, várakozás helyett azonnal a bírósághoz fordulunk

– erre úgy tűnt, hogy sikerül egyezséget kötni, de aztán a dokumentumok helyett mégis inkább a pereskedés mellett döntött az OGYÉI. 

Rovatok