Index Vakbarát Hírportál

Jött a törvény, a reklámokra is kikerül a 18-as karika

2021. július 28., szerda 14:34

Már a reklámblokkok előtt is figyelmeztetnek a 12-es, 16-os vagy 18-as korhatár-besorolásra a tévécsatornák – írja az Azonnali. Mivel a jogszabály nem túl egyértelmű, a csatornák inkább felnőtt tartalomnak jelölnek meg ártatlannak tűnő hirdetésblokkokat is, mert nem akarnak büntetést kapni. 

A pedofiltörvény módosítása ugyanis több törvényt is módosított, ami vonatkozik a tévéreklámokra is. Az alábbi idézet például megnehezíti a szolgáltatók munkáját.

Tilos az olyan reklámot tizennyolc éven aluliak számára elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg.

Azonban nem teljesen egyértelmű, hogy mi számít a szexualitás öncélú ábrázolásának vagy a homoszexualitás népszerűsítésének, ezért több szakmabeli véleménye szerint a csatornák úgy védhetik meg magukat egy esetleges büntetéstől, hogy inkább túlkompenzálnak.

A lapnak megerősítette a TV2, az RTL Klub és az ATV is, hogy az új törvény miatt vezették be a reklámblokkok előtti korhatárjelzést.

Rovatok