Index Vakbarát Hírportál

Szörnyethalt a férfi, aki lezuhant a Köki Terminál tetejéről

2021. július 29., csütörtök 19:29

Leesett egy ember a Köki Terminál tetejéről – adta hírül a Budapest Környéke. A lap egyik olvasója jelezte, hogy a kispesti buszvégállomásnál rendőrök és mentők voltak, és valakit próbáltak újraéleszteni. 

Nem merült fel idegenkezűség gyanúja, ezért a rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja az ügyet

– közölték az Index érdeklődésére a Budapesti Rendőr-főkapitányságon. Ez a hatósági zsargonban azt jelenti, hogy a férfi nem bűncselekmény áldozata lett, hanem véletlenül esett vagy szándékosan ugrott le, utóbbi esetben nyilván öngyilkos akart lenni. 

Az egyik szemtanú szerint még a telefon fülhallgatója is rajta volt az áldozaton. 

Pár évvel ezelőtt szemtanúja voltam a Kökinél ugyancsak egy öngyilkosságnak, akkor is egy fiatal srác ugrott le. Szörnyű volt látni ahogy zuhan

– írta eg y másik hozzászóló a Facebookon. A Budapest Környéke összeállításában emlékeztet, hogy a bevásárlóközpontok gyakran kiindulópontjai az ilyen tragédiáknak.  Tavaly októberben a Mammut 2 felső emeletéről ugrott le egy férfi, pont tíz évvel korábban pedig egy  20 éves fiú a Mammut 1 mozijából kijövet vetette magát az áruház harmadik emeletéről a mélybe.

Rovatok