Index Vakbarát Hírportál

Bejelentették a dátumot: ismét magyar megy az űrbe

2021. július 30., péntek 19:04

Várhatóan 2024-ben vagy 2025 első felében ismét lesz magyar űrhajós – jelentette be Szijjártó Péter Facebook-bejegyzésében.

A külgazdasági és külügyminiszter videoüzenetében azt közölte, hogy az űrutazás kutatási célokat fog szolgálni. Az űrhajós amerikai együttműködéssel fog eljutni a Nemzetközi Űrállomásra, ahol magyar fejlesztésű eszközökkel folytathat kísérleteket.

Szijjártó Péter szerint a magyar űripar mostanáig „méltatlanul kevés figyelmet kapott”. Úgy véli, ezen azért is indokolt változtatni, mert a magyar gazdaság sikeréhez meg kell erősíteni a magas hozzáadott értéket előállító iparágakat, különösen azokat, amelyeknek már van jelentős belföldi tevékenységük. Az űripar – állítása szerint – lendületet adhat a növekedésnek, eredményeit ezért a kormány az iparfejlesztés szolgálatába akarja állítani.

A kormány egy 99 millió dolláros űriparfejlesztési programot fogadott el. Ennek keretében a magyar űripari vállalatok, valamint több magyar egyetem tudományos kutatócsoportja működik majd együtt tizenkét eszközfejlesztési programban és nyolc tudományos kísérletben.

A tárcavezető elmondása szerint a kiképzendő űrhajós a magyar űripari vállalatok és a magyar egyetemek együttműködésében létrejött telekommunikációs, földmegfigyelési és sugárzásmérő eszközökkel folytathat majd kísérleteket, illetve tud majd tudományos munkát végezni. 

Rovatok