Az Index nemrég sorozatot indított a szexuális zaklatás témakörében, ugyanis nap mint nap történnek olyan esetek, amelyek mellett nem lehet elmenni szó nélkül. Számtalan megrázó történet jutott lapunk tudomására, és ezek arról árulkodnak, hogy a buszokon, villamosokon, egyéb nyilvános helyen történő szeméremsértés nem most jött divatba. A nőknek már évtizedekkel ezelőtt együtt kellett élniük a megaláztatás lehetőségével. Összegyűjtöttük a leghajmeresztőbb beszámolókat.
„Nem voltak túl sokan a buszon, ezért leültem. Már elsőre gyanús volt, hogy bár volt még hely bőven, mégis mellém ült le” – kezdte egy nő az Indexnek.
„Utána ütemes mozgás, szétnyitott pufidzseki, leírni sem tudom a részleteket, de fizikai bajom nem lett. Sajnos előtte már többször fogdostak, dörgölőztek hozzám villamoson. Egyszer edzésre mentünk a barátnőimmel, amikor akkora volt a tömeg a villamoson, hogy csak a lépcsőn tudtam megállni, a barátnőim feljebb álltak. Egy csíkos nadrágos pasi valahogy úgy férkőzött, hogy a barátnőim közé állt, őket fogdosta, ágyéktájon nyitott nadrágjából kint lévő péniszét pedig épp a szemem magasságában felém nyomkodta" – idézte fel a történteket a nő. Hozzátette: „Azóta az érzékeim kiélesedtek, igyekszem úgy helyezkedni a tömegben, hogy ne fordulhasson elő ilyen többet, illetve amennyire lehet, kerülöm a tömeget. Remélem, hogy ha legközelebb észreveszem, hogy mással ilyet tesznek, akkor lesz bátorságom rájuk szólni.
Éppen az áldozatsegítés fontosságára hívta fel a figyelmet a lapunknak nyilatkozó szexuálterapetuta is. Katona Katalin szerint még ha nem is merünk szemtanúként az elkövetőre rászólni, akkor is figyeljünk egymásra, és mindenképp éreztessük a bajba került személlyel, hogy vele vagyunk.
Mindenki másképp kezeli, ha belépnek az intim szférájába, de ez a szituáció a legtöbbünkre bénítólag hat. Ezért sem szabad hibáztatni magunkat, ha egy ilyen helyzetben nem merünk kiállni magunkért, kiabálni, kilépni ebből a helyzetből. Ez egy természetes reakció, a megküzdési stratégia mindig egyénre szabott. Persze Facebookon utólag nagyon könnyű tanácsot adni, hogy mit kellett volna tenni, de a valóság sajnos nem ilyen egyszerű
– mondta Katona Katalin. A szakember úgy véli, ha mégis szeretnénk tenni valamit, akkor érdemes ezekre a helyzetekre előre felkészülni, elképzelni, hogy ha velünk történne hasonló, akkor mi a legtöbb, amit megtehetünk.
Véssük be, hogy
„Ezeket mind megtehetjük, ugyanis jogunk van ahhoz, hogy segítséget kérjünk, hogy megvédjük magunkat” – tette hozzá a pszichológus.
Mindezek ellenére sokan nem merik hangosan szóvá tenni az abúzust, amit éppen elszenvednek. Így járt olvasónk is, aki úgy véli, hogy a korábbiakból tanulva érettebb fejjel ma már nagyobb bátorsággal állna ki magáért.
„Nekem ütközött egy férfi, amit nem vettem fel, mivel a »heringjáraton« ez normális. Csak aztán újra és újra éreztem, ahogy hátulról nekem nyomja többször a férfiasságát, és már annyira nem is távolodott el egy-két »ütközés« után. Persze megijedtem, és nem mertem szólni, mert még én féltem, hogy nem hinnének nekem, így azonnal leszálltam a következő megállónál. Az a gusztustalan »ember« meg csak nézett nagy szemekkel, mintha nem értené, hogy mi a gond. (...) Egy másik alkalommal mellém állt egy férfi, aki nekem dőlt egy kicsit... én azt hittem, azért, hogy elengedjen valakit. Nem figyeltem, mert beszélgettünk a barátnőmmel.
Aztán nem nagyon akart visszahúzódni, sőt egyre jobban tolta magát hozzám. Végül már szinte felpréseltem a barátnőmet a busz falára, amikor felpattantunk, és leszálltunk.
A görény emberünk szintén ártatlan pofával bámult, de azért viszonzásul jól ráléptem a lábára a magas sarkú csizmával, amit tovább nyomatékosítottam azzal, hogy a teljes 60 kilómmal arra a sarkamra nehezedtem, és a táskámmal is jól belecsaptam egyet. Nyilván nem tette szóvá, meg sem szólalt. Undorító volt mindegyik eset, és még én éreztem magam rosszul miattuk.
Nekem volt kellemetlen.
Nem mondom, hogy nem hagyott bennem nyomot, és nem volt negatív hatása az életemre, de szerencsére túl tudtam tenni magam rajta. Nem hiszem, hogy ez normális, és szó nélkül el kellene tűrnünk. Én is nagyon sajnálom, hogy nem tettem hangosan szóvá, hogy valahogy nem álltam ki magamért, de ha ez ma történne, akkor már valószínűleg nem úgy reagálnék, mint 12 éve. Felháborít, hogy ez nem egyedi eset, és hogy egyesek azt gondolják, teljesen rendben van, ha a szexuális szükségleteiket a buszon fiatal lányokon éli ki. Előre félek, ha lányom lesz, és tömegközlekedni fog, akkor ő milyen helyzetekkel fog találkozni... és ez elég elkeserítő” – jelentette ki a nő.
Lapunkat egy aggódó édesanya is megkereste, akinek a 18 éves lányát a fentiekhez hasonló módon zaklatták Budapesten a 30-as buszon.
„Talán a lányom a vörös haja miatt lehetett célpont, de hivalkodóan semmiképpen nem volt öltözve. Ő maga sem akarta elhinni, hogy ez világosban megtörténik vele, sokkot kapott, és szóhoz sem jutott. Mikor hazaért, akkor törtek ki belőle a történtek hisztérikus sírásban. Akkor úgy gondoltam, hogy a feldolgozáshoz szüksége van arra, hogy a rendőrségen feljelentést tegyünk. Mivel az eset a Reitter Ferenc utcán történt, elmentünk a XIII. kerületi kapitányságra. Ott egy rendőrnő vette fel a jegyzőkönyvet. Korrektek voltak, nem bagatellizálták el az ügyet. Sajnos térfigyelő kamera nem volt abban a megállóban, ahol a férfi leszállt, így azonosítani nem lehetett az illetőt” – mondta az édesanya, aki hozzátette, hogy bár a lánya leszálláskor jelezte a sofőrnek a történteket, az nem igazán foglalkozott vele.
„Egy teljesen lepattintó szöveget kapott. Nem akart vele foglalkozni. Azt gondolom, ezen a BKK-nak még lenne mit dolgoznia" – jegyezte meg a nő.
A témában a Budapesti Közlekedési Központot (BKK) is kerestük. A társaság jelezte, hogy
amennyiben a járművezető egy adott szituációt úgy ítél meg, hogy az veszélyes, és intézkedést igényel, akkor hatósági segítséget kérhet.
Kiemelték, hogy az ilyen jellegű cselekmény nemcsak az utazási feltételekbe ütközik, hanem bűncselekménynek is minősül, ezért kérik az utasokat, hogy ha ilyet tapasztalnak, azonnal értesítsék a rendőrséget, ugyanis sem a jegyellenőrök, sem a járművezetők nem tudnak mást tenni. A BKK egyébként az ilyen esetek elkerülése érdekében a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal és a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatósággal is megállapodást kötött, így a társaság által problémásnak ítélt járatokon a két hatóság kiemelt közbiztonsági ellenőrzéseket szervez havi rendszerességgel.
„Ezen túlmenően saját állományú vagyonőri csoportjainkkal is ellátunk járőrszolgálatot, illetve több jegyellenőri csoportot vezénylünk az inkriminált vonalakra.
Ennél többet társaságunk nem tud tenni a közbiztonság fenntartása érdekében.
Nincs lehetőség minden viszonylatra ellenőrzést végző személyzetet küldeni, ráadásul jegyellenőreinknek sem jogkörük, sem eszközük nincs, amivel a szóbeli felszólításon túl a renitens, közösségellenes magatartást tanúsító utasokat együttműködésre bírhatnák, az utazásból kizárhatnák, vagy pótdíj megfizetésére, illetve adataik megadására késztethetnék” – közölte megkeresésünkre a BKK.
A törvény szerint szeméremsértést követ el az, aki nemi vágyának felkeltése vagy kielégítése céljából más előtt szeméremsértő módon magát mutogatja. Mindez két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Súlyosabban bünteti a törvény azt, aki ugyanezt 14 év alatti személy jelenlétében teszi. Az elkövető ekkor három évig terjedő szabadságvesztésre számíthat.
A büntetés lehetősége sokakat viszont abszolút nem riaszt el...
„Az első inzultus a hármas metróvonalon esett meg, de itt nem én voltam az elsődleges áldozat, csak kísérő és szemtanú voltam. Ettől függetlenül megviselt az eset” – mesélte lapunknak egy nő, aki szintén még a gimnazista évei alatt tapasztalt hasonlót.
„Négyen utaztunk lányok a 3-as metrón Kőbánya-Kispest végállomásig. Egyikünk igényes neccharisnyában volt szoknyával, arra gyanakodtunk, ez váltotta ki a történteket, bár nem ő volt a legattraktívabb, legnőiesebb közülünk. A Határ útig tele volt a kocsi, már akkor feltűnt egy ideges, vékony fiatalember, a sarokban ült az ajtó mellett, izzadt, és cikázott a tekintete ide-oda, ölében egy aktatáska volt.
Mellette állt egy nagydarab férfi egy kutyával, azt hittem, a kutyától fél, még sajnáltam is.
Aztán a Határ úton kiürült a kocsi, csak mi maradtunk, a fiatal férfi és mi négyen, lányok. Majdnem vele szemben ültünk. A spanyol két tannyelvűben tanultunk, ezért az egyikünk spanyolul elkezdte mondani, hogy te jó ég, nézzétek, akkor tűnt fel, hogy elvette a táskát az öléből, és javában önkielégítést végzett. Nem hittem el, teljesen ledermedtem. Én voltam a legfiatalabb, nem éreztem veszélyben magam a konkrét helyzetben, de a látottak, tapasztaltak mégis kihatottak a következő hónapokra, hogy fényes nappal ilyen megtörténhet egy tömegközlekedési eszközön. Leszálláskor mind szaladtunk, hogy elsőként ugorjunk le, a kedves fiatalember ekkor még rá is nyomakodott a harisnyában-szoknyában lévő lányra pár pillanatig, aztán elszaladt.
Nem mertem elmesélni senkinek az iskolában a történteket. Szégyelltem is, és azt gondoltam, úgysem hinnék el.
Csak el akartam felejteni. Az segített, hogy nem egyedül éltem meg, hanem négyen közösen, velük tudtam róla beszélni, bár inkább volt ez egy közös titok. A történtek után nagyon sokáig nem vettem fel sem szoknyát, sem csinosabb ruhát, még jobban szürke kisegér akartam lenni" – mesélte a nő, aki korábbi cikkünkre reagálva hozzátette, nagy igazság van abban, hogy jellemzően nem a kihívóan öltözködő kacér lányokat, hanem a félénk, visszahúzódó, ideális áldozatnak tűnő embereket szúrják ki maguknak a zaklatók.
Az Indexnek nemrég Rekvényi Katalin szexuálterapeuta engedett bepillantást a jelenség pszichológiájába.
Általános reakció, hogy az áldozatok saját magukban keresik a hibát, mintha egy rövid miniszoknyával, egy kivágott felsővel vagy egy rosszul megválasztott pózzal maguk kényszerítenék ki az ilyen típusú bűncselekményeket, pedig az öltözék ebből a szempontból semmit sem számít
– jelentette ki Rekvényi Katalin szexuálpszichológus, utalva arra a felmérésre, amelyben börtönben lévő férfiaktól kérdezték, hogy ha választaniuk kellene, kire támadnának rá az utcán. Érdekes módon a felvételen sétáló nők közül nem arra mutattak, aki feltűnő ruhát viselt, hanem arra, akinek a testtartása azt sugallta, hogy gyenge, elesett. Ők azok a bizonyos könnyű prédák, akik vélhetően nem kiabálnak, nem próbálják megvédeni magukat. Ez tehát az elsődleges szempont.
(Borítókép: Csorba Dániel / Index)