Index Vakbarát Hírportál

Gyorséttermek szívószál és pohártető nélkül

2021. július 31., szombat 18:29

Betiltották az egyszer használatos műanyag termékek forgalmazását Magyarországon július elsejétől. Utánajártunk, hogy ennek következtében milyen újításokat vezettek be a jelentősebb gyorsétteremláncok, illetve annak, hogy a vásárlóik milyen változásokat tapasztalnak a korábban megszokott kiszolgáláshoz képest. Három, Magyarországon is jelentős hálózattal rendelkező vállalattól érdeklődtünk. Ketten válaszoltak.

McDonald’s

A McDonald’s tájékoztatása szerint a cég az uniós irányelveken és az ezekre épülő magyarországi szabályozáson túlmutató vállalásokat tett, illetve tervez tenni a plasztik csomagolóanyagok kiváltására. Már júniusban, vagyis a határidő előtt egy hónappal kiváltották a műanyag szívószálakat és evőeszközöket fenntartható forrásból származó papír, rost és fa alapanyagból készült alternatívákkal, ami egy évre vetítve közel 46 millió műanyag szívószál, több mint 11 millió műanyag kanál, valamint 2 millió műanyag villa és kés lecserélését jelenti.

A hazai McDonald’s vállalásai az uniós irányelveken is túlmutatnak, vagyis az éttermek a szívószálakkal egy időben búcsút mondtak az italos poharak műanyag tetőjének és a műanyag személyzetis poharaknak, szeptemberben pedig a fagylalttermékek műanyag poharaitól szabadul meg a hálózat, mégpedig a 2023 januárjától életbe lépő törvényi tiltást jelentősen megelőzve, és ezzel további több millió plasztik csomagolóanyag és hulladék tűnik el a rendszerből.

A 94 étteremmel rendelkező magyarországi gyorsétterem-hálózat az eddigi, illetve a közeljövőben tervezett változtatásokkal együtt éves szinten közel 200 tonna műanyagtól szabadul meg, és a váltásra ugyancsak éves szinten 800 millió forintot fordít.

A vállalat ugyanakkor azt is fontosnak tartja elmondani, hogy náluk a hulladékgyűjtés több mint húsz éve szelektíven zajlik. A konyhai és a vendégtérben keletkezett hulladékok válogatásával a McDonald’s több mint 80 százalékban hasznosítja újra az éttermi szemetet, a konyhán keletkező, évi közel 600 tonna használt sütőolajból biodízel-üzemanyagot állítanak elő, az élelmiszer-hulladékot és -selejtet pedig biogázüzemben elektromos áram és hőenergia termelésére használják fel. A felsorolt intézkedéseknek köszönhetően tavaly közel 3,4 ezer tonna hulladékot hasznosítottak újra.

KFC

A KFC-től kapott tájékoztatás szerint nem érték felkészületlenül a vállalatot az egyszer használatos műanyag termékekre vonatkozó, idén életbe lépett előírások. Ideális helyzetből indultak, mert a csomagolóanyagaik túlnyomó része már papíralapú. Egyáltalán nem használnak például műanyagból készült elviteles dobozokat, továbbá a sült burgonyás tasakjaik és papírdobozaik is eleve megfeleltek a szabályozásnak. De jóval az idei határidő előtt további intézkedéseket is tettek, hiszen már 2020 óta kizárólag kérésre tették elérhetővé az éttermi kiszolgálásban a műanyag szívószálakat és pohártetőket, és ezzel a két intézkedéssel töredékére csökkentették a KFC-ben keletkező, egyszer használatos műanyaghulladék mennyiségét.

Idén pedig a július elsejei határidőig fokozatosan kivezették a forgalomból a műanyag szívószálakat és evőeszközöket. Az előbbieket papír-, az utóbbiakat fatermékekkel helyettesítik, vagyis az éttermeikben még megtalálható maradék készlet kifutása után csakis környezetbarát, teljesen lebomló változatokkal találkozhatnak a vendégeik.

Azt is megtudtuk, hogy a közkedvelt csirkés éttermek nagy számban használt elviteles papírdobozainak fele immár újrahasznosított alapanyagból készül, mégpedig olyanból, amelyet a gyártó nem fehérít, ezzel is csökkentve a környezet terhelését.

A KFC mindehhez hozzáteszi, hogy kiemelten fontosnak tartja a cég környezeti lábnyomának csökkentését, ezért ennek jegyében – amellett, hogy megfelelnek az új szabályozásoknak – fellépnek az ételpazarlás ellen is. Mindezt 2017 óta a Magyar Élelmiszerbank Egyesület partnereként valósítják meg, ami a mindennapokban annyit jelent, hogy az éttermekben nem értékesített, fogyasztásra kész csirkét lefagyasztják, biztonságosan tárolják, hogy aztán az ételt az Élelmiszerbank helyi partnerei szállítsák el tőlük, és juttassák el a szükséget szenvedőkhöz. Tavaly ezzel a módszerrel 25 tonna csirkével tudtak segíteni a rászorulókon.

(Borítókép: Papír szívószálak egy étteremben. Fotó: Andy Cross / The Denver Post / Getty Images)

Rovatok