Index Vakbarát Hírportál

Fegyveres Ali, gyilkos kínai és a menekülő Tóth – itt a körözési toplista

2021. július 31., szombat 18:09 | aznap frissítve

Frissült a magyar rendőrség körözési toplistája: a hónap elejéhez képest többen eltűntek, miközben új nevek is akadnak a listán.

A rendőrség hivatalos oldala szerint még mindig keresik a koszovói Albion Mahmutit, akit eredetileg kábítószerrel való kereskedelem miatt kezdtek el körözni, és el is fogtak, de már két alkalommal is sikeresen is megszökött a rendőrök elől. Őt 2020 szeptembere óta keresi a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság, különösen veszélyes személyként tartják nyilván.

A veszélyes bűnözők közt szerepel a rablásért, lopásért, testi sértésért körözött Kozák Ali is, aki egyszer már szintén megszökött a hatóságok elől: 2017. március 15-én hajnalban a Kisdiófa utcai lakásában levágta a lábáról a nyomkövetőt, és elmenekült. A rendőrök azóta nem találják. 

Emberölés miatt keresik továbbá a kínai Yao Gaopenget is, aki a jogerősen kiszabott szabadságvesztés büntetésének letöltését nem kezdte meg. Őt 2017. augusztus óta körözik nemzetközi elfogatóparancs alapján, mivel 2015. május elején meggyilkolt egy fiatal magyar nőt a budapesti Akácfa utcában, majd Kínába távozott.

Több személy esetében is nyomravezetői díjat tűztek ki a rendőrök. A legtöbb pénz  (1 millió forint) Plank Zoltán kézre kerítéséért jár. Ellene rablás és egyéb bűncselekmények – köztük emberölés kísérlete – miatt a Fővárosi Főügyészség bocsátott ki elfogatóparancsot csaknem hat évvel ezelőtt, 2016. augusztus végén. 2014-ben két kínai férfit rabolt ki, akikkel tűzpárbajba is keveredtek. Három társát elfogták a rendőrök, ő azonban a 400 milliós zsákmánnyal együtt köddé vált. Plankot azzal is gyanúsítják, hogy bérgyilkosokat küldött egyik üzletfelére. A halottnak hitt célpont túlélte a késelést, és megnevezte a feltételezett megbízót a rendőröknek. Őt szintén különösen veszélyes, fegyveres személyként tartják nyilván. 

Rajta kívül Egri Norbert, Fodor Szilárd, Géczi Péter, Szél Tamás László, Sztojka Gyuláné, valamint Török Zsolt kézre kerítéséért is 100 000–300 000 forintnyi díj jár. 

Nincs viszont már rajta a körözési toplistán az a Tóth Lajos, akinek a neve mellett a hónap elején szintén 1 millió forintos nyomravezetői díj szerepelt. Ettől függetlenül őt még mindig keresik a rendőrök azért, mert miután rablásért jogerősen elítélték, nem vonult börtönbe letölteni a szabadságvesztést. 

A rendőrök azt kérik, hogy ha valamelyiküket felismeri, vagy információval rendelkezik a hollétéről, tegyen bejelentést a körözött személy adatlapjáról elérhető üzenetküldő alkalmazással. A bejelentés elküldése anonim módon is lehetséges – emelték ki. 

Rovatok