Index Vakbarát Hírportál

Németországból hoztak ecstasyt és kokaint, elfogták őket

2021. július 31., szombat 07:16

Egy 22 éves férfi és párja, egy 35 éves nő ellen folytat büntető eljárást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Pécsi Osztálya, mert ecstasy tablettát és kábítószert találtak náluk, miután hazatértek Németországból.

A barcsi rendőrök és a nyomozók közösen fogták el Barcs közelében a két gyanúsítottat, az autó átvizsgálásakor kétezer darab ecstasy tablettát és két gramm kokaint is találtak, valamint félmillió forintnak megfelelő eurót is lefoglaltak − írja a rendőrség.

Az igazságügyi vegyészszakértő az elsődleges vizsgálata alapján a tablettákban MDMA-t, vagyis kábítószert azonosított.

A KR NNI nyomozói mind a két személyt jelentős értékre elkövetett kábítószer birtoklása bűntett elkövetésével gyanúsították meg, majd a Kaposvári Járási Ügyészségen kezdeményezték a bűnügyi őrizetbe vett terheltek letartóztatásának elrendelését.

Rovatok