Index Vakbarát Hírportál

Italoztak és összeverekedtek a Keletiben, kis híján gyilkosság lett belőle

2021. augusztus 2., hétfő 09:18

Vádat emeltek az ellen a férfi ellen, aki egy verekedés során kis híján megölte az ismerősét – közölte a Fővárosi Főügyészség.

A közlemény szerint az eset még 2020 október 2-án történt. A vádlott – egy 21 éves férfi –  a keleti pályaudvaron italozott együtt alkalmi ismerősével, egy román állampolgárral. Kettejük közt szóváltás alakult ki, emiatt a román férfi távozni akart.

A vádlott azonban utánament, kétszer is földre rántotta és bántalmazni kezdte őt.

Végül egy ismeretlen járókelőnek sikerült leállítania a vádlottat, aki ezután még felszedte a sértett zsebéből kihullott százforintos érméket és távozott a helyszínről. Időközben azonban valaki értesítette a történtekről a rendőröket és nekik sikerült őt elkapniuk. 

A sértett a bántalmazás következtében több törést és agyzúzódást is szenvedett, életveszélyes állapotba került.

A mentőknek kórházba kellett szállítaniuk őt  és életmentő beavatkozást kellett végrehajtaniuk.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói azóta őrizetbe vették a támadót és lefolytatták a nyomozást. A Fővárosi Főügyészség a férfi ellen emberölés bűntettének kísérlete és kifosztás miatt emelt vádat a Fővárosi Törvényszék előtt.

Az ügyészség letöltendő börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt.

Az érvényben lévő szabályozások szerint a férfit 5-től 20 évig terjedő szabadságvesztés fenyegeti. A büntetlen előéletű vádlott korábban letartóztatásban volt, jelenleg pedig bűnügyi felügyelet alatt áll – közölte az ügyészség. 

Rovatok