Index Vakbarát Hírportál

Titkolózik a kormány, nem adja ki a vakcinákról szóló adatokat

2021. augusztus 4., szerda 19:54

Szél Bernadett kikérte azokat a részletes adatokat, amelyek alapján a kormány által áprilisban publikált, a vakcinák hatékonyságára vonatkozó táblázatot összeállították.

A 444 szerint az ellenzéki képviselő közérdekű adatigényléssel fordult az Emberi Erőforrások Minisztériumához június 16-án.

Kérem, szíveskedjék megküldeni részemre a Magyarország Kormánya Facebook-oldalán április 25-én, „A második oltás utáni fertőzések és halálozások adatai 2020. december 26. és 2021. április 20. között” címmel közzétett táblázat alapjául szolgáló kutatás háttéranyagát, háttérszámításait és részletes dokumentációját

– írta Szél Bernadett. 

A minisztérium viszont válaszában adatok helyett csak annyit írt, hogy milyen számítással jöttek ki az adatok – amit egyébként már a táblázat alapján is tudni lehetett. Küldtek továbbá egy új táblázatot, abból annyi kiderül, hogy hány embert oltottak be az egyes vakcinákkal, de ez sem új infó, ugyanis mindezt Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ adatai alapján lehetett tudni eddig is. 

A táblázat rengeteg bírálatot kapott a szakemberektől, többek közt Karikó Katalin, Kemenesi Gábor virológus, valamint Dobson Szabolcs gyógyszerész is kritikát fogalmazott meg azzal szemben. 

Rovatok