Index Vakbarát Hírportál

Havasi Bertalan: Orbán Viktor januárig nem foglalkozik az elnökválasztással

2021. augusztus 5., csütörtök 15:57

Orbán Viktor januárig nem foglalkozik a köztársasági elnök megválasztásának ügyével – mondta az ATV-nek Havasi Bertalan.

A miniszterelnök sajtófőnöke arra reagált most, hogy a Népszava értesülése szerint jövő tavasszal Trócsányi László követheti majd Áder Jánost az államfői tisztségben.

Január előtt a miniszterelnök nem foglalkozik az államfőválasztás ügyével

– mondta ezzel kapcsolatban Havasi Bertalan.

Áder János mandátuma 2022. május 10-én jár le, és mivel már két ciklust is eltöltött a tisztségben, ezért – az Alaptörvény értelmében – őt semmiképp sem lehet majd újraválasztani. Az alkotmány szerint az új köztársasági elnököt

a korábbi elnök megbízatásának lejárta előtt legalább harminc, de legfeljebb hatvan nappal meg kell választani.

Ennek értelmében várhatóan az új államfőt még a jövő tavasszal esedékes országgyűlési választások előtt meg fogják választani. 

Trócsányi mellett korábban más nevek is felmerültek már Áder János lehetséges utódjaként. Köztük van Kövér László országgyűlési elnök, Maróth Miklós, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat elnöke, valamint Csák János üzletember, korábbi londoni magyar nagykövet. Közülük Kövér László szólalt meg a híresztelésekkel kapcsolatban, aki lényegében azt mondta: nincsenek ilyen jellegű ambíciói, de ha felkérik a tisztségre, el fogja vállalni.

Rovatok