Index Vakbarát Hírportál

Harsányi Levente: Megérintett a halál szele

2021. augusztus 8., vasárnap 09:34

Bár csak nyolc órát töltött kórházban, amíg a leleteit várta, egy halottat fémkoporsóban toltak ki éppen valahonnan – idézte fel emlékeit a koronavírusról Harsányi Levente a Borsnak.  

Az ember ilyenkor átgondolja, mi a fontos, mennyire számít, mit visel, milyen kocsival jár. Egyedül élek, és amikor lefeküdtem aludni, bizony kétszer-háromszor is elképzeltem, hogy itt a vég. Sőt többször azt álmodtam, meghalhatok a koronavírus miatt. Szóval megcsapott a halál szele

– fogalmazott a műsorvezető, és hozzátette, a betegség mentálisan roppanthatja össze az embereket, és félt hogy, hogy mi lesz a gyermekeivel, ha ő már nem fog létezni. Harsányi Levente beszélt arról is, hogy átértékelte az életét, és bár nagyon sokan keresték telefonon, amikor beteg volt, mindössze ketten látogatták meg. 

 „A betegség alapvetően a tartalmas, mély kapcsolatok, a törődés hiányát mutatta meg nekem, és felhívta a figyelmem az elmúlásra” – fogalmazott, és hozzáfűzte, örülne, ha valaki csatlakozna az életéhez, de nem tudja, hogy melyik vonattal, vagy hány órakor érkezik majd meg az illető. 

Rovatok