Index Vakbarát Hírportál

Lódarazsak csípték meg a nőt Borsodban, filmbe illő módon mentették meg

2021. augusztus 9., hétfő 12:08 | aznap frissítve

Egy idős nőt több lódarázs is megcsípett augusztus 6-án délután, ami allergiás reakciót váltott ki nála és elájult, szerencsés és egyben kalandos körülmények között sikerült az asszony életét megmenteni – olvasható az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán. 

A közösségi média bejegyzésben elmondják a mentősök, hogy arról érkezett hozzájuk bejelentés, hogy ájultan fekszik Borsodban, az Aggteleki Nemzeti Parkban, a Tohonya tanösvényen az a nő, akit több lódarázs is megcsípett. Több információt nem tudott venni a mentésirányító, mert gyenge volt a térerő és a vonal így is többször megszakadt. 

Mindezek után a rutinos mentésirányító riasztotta a legközelebbi mentőegységet és egy mentőhelikoptert is a helyszínre irányított.

A sors keze is segített a mentőkocsinak a helyszínre találni, mert csak annyit tudtak pontosan a riasztott mentősök hogy Jósvafő külterületén lehet az ájult nő. A mentésirányító a település polgármesterétől kért segítséget, ami duplán jól jött, hiszen a helyismeret mellett a város vezetője is az Országos Mentőszolgálat munkatársa. A polgármester mutatta meg kollégáinak, hogy hol lehet az eszméletlen beteg, akinél azonnal elkezdték az ellátást. A mentésbe becsatlakozott a közben megérkező helikopter és az asszonyt végül stabil állapotban szállíthatták kórházba. 

Rovatok