Index Vakbarát Hírportál

Kiskorúak és állatok közötti szexről küldött videót egy férfi, így ismerkedett

2021. augusztus 9., hétfő 10:43 | aznap frissítve

Egy harminchárom éves férfi tavaly februárban olyan fényképekkel és videókkal akart imponálni egy nőnek, melyeken kiskorú szerepelt együtt félreérthetetlen helyzetben egy állattal, a nemiséget súlyosan szeméremsértő nyíltsággal ábrázolva – olvasható Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség sajtóközleményében.

A férfi előbb álnéven létrehozott egy profilt egy népszerű közösségi oldalon, majd az így megismert hölgynek

embereket és állatokat szexuális cselekmény közben ábrázoló fényképeket és videókat is küldött

a részére, mert megtudta, hogy a hölgy szereti az állatokat. Az elküldöttek között olyan fénykép is volt, ahol kiskorúak és állatok közötti szexuális együttlét volt látható.

Mindezek mellett gyermekpornográf felvételei (összesen 117 darab) is voltak a férfinek, amiket a nyomozó hatóság négy hónappal az előző cselekményt követően foglalt le az informatikai eszközeiről, ezek között is gyakoriak voltak az egyszerre pedofil és zoofil tartalmak.

A fent említettek miatt az ügyészség két bűncselekménnyel, átadással, illetve tartással elkövetett gyermekpornográfia bűntettével vádolja a férfit, akinek a sorsáról várhatóan a Győri Járásbíróság fog határozni, a maximális büntetés, amit kaphat hét és fél év.

Rovatok