Index Vakbarát Hírportál

Szakított a szakdolgozói kamara Cser Ágnes szervezetével

2021. augusztus 9., hétfő 18:27

Az együttműködés végét jelentette, hogy míg az egyik egészségügyi szervezet utcára vitte a tagjait, addig a másik szervezet együttműködést írt alá a minisztériummal.

Több mint hatéves megállapodást bontott fel a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) és a Magyarországi Munkavállalók, Szociális és Egészségügyi Szférában Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (MSZ EDDSZ). 

A Balogh Zoltán vezette szervezet indoklásában szerepel, hogy a 2021. július 31-i nagygyűlésükre a Cser Ágnes vezette szervezettől nem kaptak válaszlevelet, sőt, tagjait távolmaradásra szólította fel, sőt a nagygyűlésen résztvevőkről sértő kijelentést fogalmazott meg. 

A kormány a Cser Ágnes vezette szervezetet tekinti tárgyalópartnernek az egészségügyi szervezetek közül, hiszen amíg a tüntetést szervező MESZK-et még tárgyalóasztalnál sem hallgatta meg, addig július elején az Emmi stratégiai partnerségi megállapodást kötött az EDDSZ-szel.

Cser Ágnes akkor még úgy számolt be a megállapodásról, hogy már hosszú évek óta „igényes együttműködés” van az Emmi és az általa vezetett szakszervezet között, és azért küzdenek közösen, hogy az egészségügyben dolgozók élet- és munkakörülményei, jövedelme méltók legyenek az általuk végzett feladathoz.

Ugyanakkor a MESZK a hónapok óta fokozódó egészségügyben kialakult problémák miatt döntött úgy, hogy a Hősök teréről üzennek. 

A döntéshozók nem hallgattak meg bennünket a tárgyalóasztalnál, ezért a Hősök teréről kell üzennünk a fizikai és lelki terheinkről és a felelősségteljes munkánk alulfinanszírozottságáról

– mondta el korábban Balogh Zoltán. A MESZK elnöke ezzel a még tavaly elfogadott, de idén életbe lépett új szolgálati jogviszonyra utalt, amely jelentősen megreformálta a hazai egészségügyi viszonyokat.

Rovatok