Index Vakbarát Hírportál

Bódéban tartotta fogva anyát és gyermekét egy férfi Budapesten

2021. augusztus 10., kedd 10:17

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki erőszakkal és fenyegetéssel tartott maga mellett egy nőt és egy gyereket egy erdei bódéban – közölte a fővárosi főügyész helyettese kedden az MTI-vel.

Üveges Andrea közleményében azt írta, a vádirat szerint a 30 éves férfi tavaly februárban ismerkedett meg egy nővel, akivel „megkísérelt párkapcsolatba kerülni”, majd amikor ez nem sikerült, bántalmazta a nőt, és megfenyegette, hogy bántani fogja kétéves gyermekét is. A kényszer hatására a nő tavaly márciusban a XXI. kerület erdős részén egy fából készült bódéban összeköltözött a vádlottal.

A lakhatási körülmények nem feleltek meg a kiskorú gyermek szükségleteinek, de ezzel a vádlott nem törődött.

A férfi a gyermeket és édesanyját fogva tartotta, a nő szökési kísérletét megakadályozta, a gyermeket többször bántalmazta is. A nő 2020 májusában végül el tudott menekülni, a nyomozók a férfit még aznap őrizetbe vették.

A Budapesti XX., XXI. és XXIII. kerületi ügyészség személyes szabadság megsértésének minősített esete, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés és kiskorú veszélyeztetése miatt emelt vádat a férfi ellen és végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta a bíróságnak, valamint, hogy tiltsa el minden olyan foglalkozás gyakorlásától, ahol gyermekekkel hatalmi viszonyba kerülhet.

A vádlott korábban letartóztatásban volt, jelenleg más ügyben kiszabott, jogerős szabadságvesztés büntetését tölti.

A főügyészhelyettes kiemelte: a Fővárosi Főügyészség a törvény szigorával lép fel a hasonló esetekben, mivel a nők és gyermekek sérelmére elkövetett erőszak elleni küzdelem az állami szervek és a társadalom többi részének is hangsúlyos feladata.

Rovatok