Index Vakbarát Hírportál

Párbeszéd: titkosították a 35 évre szóló autópálya-koncesszió adatait

2021. augusztus 10., kedd 18:22

A kormány tíz évre titkosította annak az autópálya-koncessziónak a háttéradatait amelynek keretében 35 évre adnának bérbe autópályákat – közölte hétfőn a Párbeszéd. A párt arra szólította fel a Péterfalvi Attilát, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnökét, hogy hivatalból indítson titokfelügyeleti eljárást az ügyben.

Tordai Bence, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese kedden online sajtótájékoztatójukon hangsúlyozta: az EU egyik irányelve alapján az öt évnél hosszabb koncessziók esetében bizonyítani kell, hogy ez az időtartam szükséges ahhoz, hogy a kiírás nyertesének beruházása megtérüljön.

Kiemelte, hogy ebben az esetben 35 évre adták át az autópályákat.

A Párbeszéd a koncesszióra vonatkozó háttéradatokat megpróbálta kikérni a Miniszterelnöki Kabinetirodától és a Nemzeti Koncessziós Irodától, de az előbbi „hárított”, az utóbbi pedig arra hivatkozva, hogy döntés-előkészítő anyagról van szó, tíz évre titkosította a dokumentumokat – közölte Tordai Bence.

A politikus arra is kitért, hogy pártja, illetve független szakértők becslései szerint a koncessziós kiírás sehogy nem éri meg a magyar államnak.

HA A TERV MEGVALÓSUL, AKKOR AZ ADÓFIZETŐK TÖBB EZER MILLIÁRD FORINTOT VESZÍTENEK – MONDTA TORDAI BENCE. 

Hozzátette: Péterfalvi Attila titokfelügyeleti eljárás keretében megállapíthatja, hogy jogellenesen titkosították az adatokat. 

Rovatok