Index Vakbarát Hírportál

Neonácikkal tüntetett együtt a kormányközeli keresztény lap új főszerkesztője

2021. augusztus 11., szerda 12:54

Zászlót tartott a Betyársereg egy 2017-es eseményén, a mikrofontartó szerepét pedig ugyanabban az évben a szélsőjobboldali Erő és Elszántság demonstrációján vállalta magára Horváth Tamás, a kormányközeli, „keresztény” lap, a vasarnap.hu júliusban kinevezett új főszerkesztője. Horváth Tamás a 888.hu-tól szegődött a vasarnap.hu-hoz, amely korábban leprásnak minősítette a melegeket, poénkodott a családi erőszakon, és jelenleg is futnak a kormány hirdetései.

A vasarnap.hu a saját közlése szerint a fiatalokat akarja megszólítani, közösséget akar építeni, családi programokat szervezni, valamint a keresztény könnyűzenét szeretné népszerűsíteni. A lapot egyébként közpénzből működtetik. 2018-ban még 276 ezer forintból, addig

2019-BEN MÁR CSAKNEM 37 MILLIÓ FORINTBÓL GAZDÁLKODOTT.

A vissza nem térítendő támogatást a Miniszterelnökség, a KDNP pártalapítványa és a Bethlen Gábor Alapkezelő adta. A lapot a Kovács K. Zoltán Alapítvány működteti, amely 100 milliót kapott az Emmitól a keresztény könnyűzenei képzésre és népszerűsítésére.

A Telex megkereste Horváth Tamást, hogy arról érdeklődjön, tagja-e az Erő és Elszántságnak, amelynek a szóban forgó, a menekülteket és bevándorlókat mindennek elhordó demonstrációján a mikrofontartóként tűnt fel. Először nem válaszolt a Telex erre kérdéseire, a Magyar Nemzetnek azonban elárulta, hogy a Betyársereg honlapján közleményeivel megjelenő Erő és Elszántságnak „közelében volt”. Beszélt arról is az interjúban, hogy a Betyársereg politikai szárnya és az Identitesz egyesüléséből létrejött Erő és Elszántságtól idővel eltávolodott, mert belátta, az az út, melyen a szervezet elindult, „nem vezet messzire”. Arra a kérdésre, hogy elítéli-e a nácikat, a nyilasokat, a náci ideológiát és a rasszizmust, a vasarnap.hu főszerekesztője kitérő választ adott. 

Szerinte irreleváns, hogy mely eszméket ítéli el és melyeket nem,

de minden olyan ideológiát, eszmét elítél, ami nem összeegyeztethető a „természettörvénnyel” és „a katolikus egyház tanításával”.  A fajgyűlöletet nem találta összeegyeztethetőnek a katolikus tanítással, de hozzátette, van azonban egy teológiai fogalom, az ordo caritatis (szeretet rendje), amely azt tanítja, hogy a szeretetünk nem egyenlő mindenki felé, jobban szeretjük és jobban is kell szeretnünk a hozzánk közelebb állókat. Szerinte a magyar kormány migrációs politikája is éppen ezért elfogadható keresztény szemszögből.

A portál címlapján nem mellesleg pont az a  vezető hír , hogy Gyenge Dániel, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség tulajdonában lévő  Neokohn  szerzőjéről előkerültek karlengetős és nyilas zászlót mutató  képek. 

Rovatok