Index Vakbarát Hírportál

40 ezer forintot kell fizetnie a nőnek, aki X-et rajzolt a Mi Hazánk és a Légió Hungária plakátjaira

2021. augusztus 12., csütörtök 19:56 | aznap frissítve

40 ezer forint kártérítést kell fizetnie annak a nőnek, aki fekete filctollal X-eket rajzolt a ferencvárosi BLM-szobrot eltakaró Mi Hazánk és a Légió Hungária aktivistáinak plakátjaira.

Az eset még tavasszal történt, amikor Ferencvárosban egy street art-pályázat után több szobrot – köztük egy, a Szabadságszobor mintájára készült BLM-szobrot – állítottak ki. Ezt a szobrot már néhány órával később körbedeszkázták a Mi Hazánk és a Légió Hungária aktivistái. 

Timár Magdolna, a Kétfarkú Kutyapárt „passzivistája” nagyon feldühödött, amikor meglátta a szerinte gyűlöletkeltő plakátokat, ezért

egy közeli boltban vett egy fekete filcet és három plakátra egy nagy X-et rajzolt.

Az aktivisták először szidalmazni kezdték, majd a téren lévő rendőröknek kiáltozták azt, hogy megrongálták a plakátjaikat. A rendőrök ekkor igazoltatták Timár Magdolnát, aki idézést is kapott és kihallgatták a rendőrség szabálysértési osztályán.

444.hu alapján a Telex most azt írja, hogy a nő nemrég levelet kapott Pesti Központi Kerületi Bíróságtól.

EBBEN KÖZÖLTÉK VELE, HOGY – A PLAKÁT TULAJDONOSA ÁLTAL BEMONDOTT KÁRÖSSZEGET ELFOGADVA – 40 EZER FORINT KÁRTÉRÍTÉSRE ÍTÉLTÉK.

Timár Magdolna a kerületi bíróság döntés ellen nem fellebbezhet, de nyolc napon belül kérelmezheti, hogy az ügyben bírósági tárgyalást is tartsanak. A nő ezzel kapcsolatban már felvette a kapcsolatot a TASZ-szal, és azt mondta: valószínűnek tartja, hogy belevág a tárgyalásba.

Kovács Gergely, a Kutyapárt elnöke azzal kommentálta a történteket, hogy ha Magdolnának  végül jogerősen fizetnie kell, akkor az MKKP kifizeti helyette a bíróság által előírt összeget.

Mindeközben Kisberk Szabolcs, a  Mi Hazánk sajtófőnöke a 444-nek nyilatkozva megerősítette, hogy az ő aktivistáik ellen nem indult eljárás az eset miatt. A szobrot később festékkel leöntötték, majd a Légió Hungária tagjai össze is törték, kizárólag az utóbbi ügyben indult rendőrségi eljárás. 

(Borítókép: Sóki Tamás / Index)

Rovatok