Index Vakbarát Hírportál

Ki akarták szabadítani a gyermeket megerőszakoló társukat, megrohanták a románok a rendőrséget

2021. augusztus 12., csütörtök 23:31 | aznap frissítve

Harminc román ostromolt meg egy rendőrőrsöt bajorországi Miesbach városában – írja a Mandiner. A csoport Bajorországon utazott át, amikor egyik tagjukat, egy 22 éves férfit őrizetbe vettek a hatóságok. Azzal gyanúsítják, hogy megerőszakolt egy szintén a csoportjukhoz tartozó négyéves gyermeket.

A csoport többi tagja ennek ellenére megpróbálta kiszabadítani a férfit. 

Német sajtóbeszámolók szerint a harmincfős csoport tagjai – akik ugyanahhoz a családhoz tartoznak – először csak győzködték a hatóságokat, hogy engedjék szabadon a férfit, de amikor ez nem sikerült, 

betörték a RENDŐRŐRS ajtaját, és kövekkel, papucsokkal támadtak a rendőrökre.

A támadás miatt végül 135 főnyi erősítés érkezett a rendőrőrsre, és végül könnygázzal és gumibotokkal szorították vissza a románokat. 

Az összecsapásban összesen két rendőr és három ostromló sérült meg. A hatóságok négy embert vettek őrizetbe súlyos testi sértés, hatósági személy elleni erőszak és ellenszegülés miatt, a 22 éves férfit pedig előzetes letartóztatásba helyezték.

Rovatok