Index Vakbarát Hírportál

Az indokoltnál több a vizelet a Balatonban

2021. augusztus 13., péntek 08:11

Az ingyenes toaletthasználat hiánya miatt a strandolók vizeletének nagyobb hányada kerül a tóba, növelve a víz foszforterhelését, ami az algásodás kiváltó oka – véli, ezért állami támogatást kér a Balatoni Szövetség elnöke a tóparti nyilvános illemhelyek ingyenessé tételéhez. Lombár Gábor, aki Balatonfenyves független polgármestere az MTI-nek azt mondta, újra ingyenessé kell tenni a WC-ket a tó vízminőségének védelmében.

Véleménye tudományos oldalról is megerősítést kapott. Istvánovics Vera tudományos tanácsadó, a MTA-BME Vízgazdálkodási Kutatócsoportjának tagja az MTI-nek azt mondta, hogy egy átlagos felnőtt napi másfél liter vizeletet és ezzel egy gramm foszfort ürít.

Az üdülőrégió vendégéjszakáinak számából kiindulva úgy becsülik, évente 1,2 tonna foszfor kerül a Balatonba emberi vizelettel.

Ez a tó teljes terheléséhez képest nem olyan borzasztóan sok, hiszen csak a Zalából körülbelül 25 tonna érkezik évente a tóba, de ahhoz képest sok, hogy nagyon drága beavatkozások árán sem sikerült 8-10 tonnára csökkenteni a kívülről érkező foszfor mennyiségét –derült ki. A Balatonnál már azzal hozzájárulhat bárki a természet védelméhez, ha az illemhelyeket használná – mondta Istvánovics Vera.

Lombár Gábor emlékeztetett arra, volt már, amikor ingyenessé tették a tóparti illemhelyeket, de az önkormányzatok kénytelenek voltak nehéz anyagi helyzetük miatt változtatni ezen. Saját települését példaként felhozva elmondta, hogy az öt balatonfenyvesi szabadstrandon az önkormányzat nem tudja ingyenesen működtetni a vécéket.

Az ingyenes toaletthasználat hiánya miatt a strandolók vizeletének nagyobb hányada kerül a tóba, növelve a víz foszforterhelését, ami az algásodás kiváltó oka – tette hozzá.

Az Indexen nemrég írtunk arról, hogy hiánypótló körkép jelent meg. Az évekig tartó gyűjtést és tesztelést követően Győrffy Árpád közzétette az ingyenes és a fizetős balatoni illemhelyek listáját.

Az összeállításban azt írják: szeretnék, hogy mindenkinek gond nélkül, kellemesen teljen a nyaralás. Nem mellékesen kiosztották a Balatoni Vécékirály és a Balaton Leglakályosabb Nyilvános Vécéje díjat is.

(Borítókép: Légi felvétel a balatonmáriai strandon fürdőző emberekről 2013. július 21-én. Fotó: Varga György / MTI)

Rovatok