Index Vakbarát Hírportál

Emléktáblát kapott a legszebb és legtragikusabb sorsú magyar lány

2021. augusztus 13., péntek 20:24

Július 10-én volt a 35. évfordulója annak, hogy öngyilkos lett Molnár Csilla szépségkirálynő. A kaposvári születésű lánynak Fonyódon volt utolsó földi lakhelye, ahol vendéglátással foglalkozó szüleivel és öccsével élt. 

Fonyód önkormányzata  honlapján  is közzétette, hogy emléktábla is készült az egykori szépségkirálynő emlékének ápolására korábban felállított mellszobrához.

A mindössze 17 éves lány a szocialista Magyarországon először meghirdetett Miss Hungary szépségversenyen diadalmaskodott. A semmiből vált országosan ünnepelt hírességgé, a gimnáziumot is magántanulóként folytatta, hogy eleget tudjon tenni a királynőségével járó felkéréseknek. Mindez mentálisan cseppet sem tett jót az egyébként is labilis idegzetű fiatal lánynak, nehezen viselte a pletykákat és a különböző intrikákat.

Emlékére írták az 1988-as Álmodj, királylányt, amely az év dala is lett. A Dob + basszus! zenetörténeti tévésorozat egyik adása is erről a dalról szól. 

(Borítókép: Molnár Csilla Andrea mellszobra hazánk 1945. utáni történetének első szépség királynője 1985-ben aki 1986. július 10-én tragikus körülmények során távozott el. Fotó: Faludi Imre / MTVA / Bizományi)

Rovatok