Index Vakbarát Hírportál

Orbán Viktor: akkor kapnak támogatást az egyetemek, ha lesz testnevelés

2021. augusztus 13., péntek 15:21

A közoktatáshoz hasonlóan az egyetemeknek is be kell vezetniük a testnevelést ahhoz, hogy támogatást kapjanak – derül ki abból az interjúból, amelyet Orbán Viktor adott a Nemzeti Sportnak

miniszterelnök azt mondta,

miután teljesen megújítottuk az egyetemi rendszert, a felsőoktatásnak adandó támogatás egyik feltétele lesz, hogy az egyetemeken is legyen testnevelés,

amihez hozzáfűzte, kiemelt támogatást, „extra pénzt” kapnak azok a felsőoktatási intézmények, amelyek csapatokat indítanak bizonyos klasszikus sportágakban az egyetemi bajnokságban, kosárlabdában, röplabdában, evezésben, öttusában. Így tehát az egyetemeket visszahozzuk az amatőr és a versenysport világába is – jelezte a miniszterelnök.

Magyarországon 2012. szeptemberében vezették be a közoktatásban – az általános iskolákban, a szakközépiskolákban, a gimnáziumokban és a szakgimnáziumokban – a heti öt kötelező testnevelésóra intézményét. Megítélése nem egyértelműen kedvező, az viszont már 2013-ban felvetődött, hogy kiterjesszék az egyetemekre is. 

Rovatok