Index Vakbarát Hírportál

Demeter Mártát már nem támogatja az LMP

2021. augusztus 15., vasárnap 18:38

Ahogy korábban az Index is megírta, az LMP-ben frakcióvezető-helyettesként politizáló Demeter Márta egy sajtóértésülést követően bejelentette, hogy amennyiben a 2022-es parlamenti választásokon képviselői mandátumhoz jut, akkor a Jobbik-frakcióban foglal majd helyet.

Az Azonnali az ügyben megkereste Kanász-Nagy Mátét, a zöldpárt társelnökét, aki elmondta: a képviselőnőtől megvonják a támogatásukat az ellenzéki előválasztáson, ám ezen kívül érdemben még nem kívánják kommentálni a korábban az MSZP-ben is politizáló Demeter Márta jobbikos fordulatát.

A lap arról is kérdezte Kanász-Nagy Mátét, hogy ha most visszavonják Demeter Márta támogatását, az LMP elnökségében elgondolkodtak-e már azon, hogy valaki mást támogatnának az ellenzéki előválasztáson a választókerületben.  Példaként a Párbeszéd, az MSZP és a Szikra Mozgalom által is javasolt független jelöltet, Jámbor Andrást említették, aki 2009 és 2013 között tagja volt az LMP-nek, illetve munkatársa is volt a pártnak.

Kanász-Nagy Máté erre a felvetésre azt válaszolta, hogy  ebben az ügyben türelmet kér, amíg az elnökség meghozza a döntését, de ez „magától értetődően adja magát”.  Arra a kérdésre, hogy Demeter Márta lépése nem jelenti-e azt, hogy az LMP-nek nem lesz önálló frakciója 2022-ben, úgy reagált:

az ellenzéki pártok közötti együttműködés természetesen szavatolja önálló frakciójukat, így a felvetést visszautasította, „és egyértelmű baromságnak nevezte”.

Rovatok