Index Vakbarát Hírportál

Megszólalt az utazási iroda: a buszok is és a sofőrök is kiválók voltak

2021. augusztus 16., hétfő 18:45

Nyolcan meghaltak, nyolcan sérültek meg súlyosan, negyvenen könnyebben az M7-es autópályán, Szabadbattyánnál vasárnap hajnalban történt buszbalesetben

A sérülteket a helyszíni ellátás után Siófokra, Veszprémbe, Székesfehérvárra és Budapestre vitték kórházba; az intézményekben még kilenc utast ápolnak. A buszon több mint ötven ember utazott. 

A Rolitúra és a Volmer-Tours Kft. nyilatkozatot adott ki, amelyben azt írják: mélységes megrendüléssel osztoznak a gyászban, és őszinte részvétüket fejezik ki a tegnapi, Baskáról hazafelé tartó súlyos buszbaleset áldozatainak családjai felé, valamint rövid időn belüli felépülést kívánnak a sérülteknek.

A tegnapi napot a helyszínen töltöttük, igyekeztünk segíteni a mentést. A következő időszakban is igyekszünk minden tőlünk telhető segítséget megadni a baleset áldozatainak családjai és a sérültek számára, valamint a lehető legmesszemenőbbig próbáljuk segíteni az eljáró hatóságok munkáját. Az utazást a Volmer Tours Kft. szervezte Rolitúra márkanév alatt. Az utaslistán összesen 56 fő szerepelt, két kiskorú utas, egy idegenvezető, valamint két gépkocsivezető, akik váltásban vezettek az utazás során

– idézi a közleményt a Blikk. A cég hozzáteszi: a busz augusztus 13-án késő este indult a Népligetből, és körülbelül reggel 9-re érkezett a horvátországi Krk-szigeten található népszerű nyaralóhelyre, Baskára. 

A szigetről az egész napos strandolást és városnézést követően 22 óra körül indultak vissza Budapestre. Ezeket az egynaposnak nevezett, de valójában három napot érintő „csobbanásokat” már hat éve szervezik, legnépszerűbb útjaik közé tartoznak, és ez idő alatt több ezer utas utazott velük.

Az utazás lebonyolításhoz a buszt a Tamás-Busz Kft.-től béreltük, akikkel közel hat éve dolgozunk együtt, minden alkalommal kiváló állapotú buszt és képzett, tapasztalt sofőröket biztosítottak az utazásainkra. A balesetkor forgalomban lévő Mercedes busz 2013-as évjáratú, kifogástalan műszaki állapotú, 2021 márciusában volt utoljára hatósági műszaki vizsgálaton, folyamatosan karbantartott és ellenőrzött jármű volt, melyet lényegesen hosszabb utakra is igénybe vettünk.

Az autóbuszt két gépkocsivezető váltva vezette, betartva az előírásokat a pihenő- és munkaidőkre vonatkozóan, továbbá egy idegenvezető kísérte a csoportot. A balesetkor volánnál ülő sofőr a hajnali húszperces egészségügyi szünetet követően Balatonlellénél, a baleset előtt körülbelül 45 perccel kezdte meg vezetési idejét a kötelező pihenőjét követően. A buszt vezető sofőr sajnos szintén egyike a halálos áldozatoknak. A baleset okait és körülményeit a hatóság vizsgálja, elsődlegesen az ő munkájukat próbáljuk segíteni, így ezekről több információnk jelenleg nincsen

– olvasható a közleményben, amelyet végül úgy zár a cég: igyekeznek minden segítséget megadni az áldozatok családjai és a buszon utazók, valamint a hatóságok számára. A biztosítótársaságokkal felvették a kapcsolatot, jelenleg folynak az egyeztetések. Végül külön köszönetet mondtak a mentést segítő rendőröknek, mentősöknek, tűzoltóknak és műszaki szakembereknek.

Rovatok