Index Vakbarát Hírportál

Hét miniszterelnök-jelölt jelentkezett az ellenzéki előválasztásra

2021. augusztus 17., kedd 06:46

Összesen 269-en jelentkeztek az idén ősszel esedékes ellenzéki előválasztásira az egyéni körzetekben, miniszterelnök-jelöltként közül pedig heten mérettetnék meg magukat – közölte Magyar György az InfoRádióval.

A Civil Választási Bizottság (CVB) elnöke azt mondta: vasárnap éjféllel véget ért a regisztrációs időszak, addig 269 embert adta le a jelöléshez szükséges dokumentumokat.

242 esetben már el is fogadták a jelentkezést.

A többi esetnél még folyamatban van a vizsgálat, egy jelentkezést viszont elutasítottak – mondta Magyar György.

Az elnök megjegyezte, hogy hiánypótlásra még öt napot biztosítanak a jelölteknek. 

Heten jelentkeztek miniszterelnök-jelöltnek, hat elfogadva

Magyar György azt is közölte, hogy heten jelentkeztek miniszterelnök-jelöltnek, ebből hat jelöltet már el is fogadtak, egyet esetben még vizsgálják a dokumentumokat. A CVB elnöke szerint az illető párton kívüli jelölt, de azt mondta, hogy őt nem nevezheti meg.

Jelölőszervezetek közül összesen 16 jelentkezett, amiből 12-őt elfogadtak, hármat még vizsgálnak és egyet elutasítottak. 

Magyar György elmondta, hogy a következő lépés az lesz, hogy az egyéni- és miniszterelnök-jelöltek felvegyék az ajánlóíveket. Utána augusztus 23-tól kezdve két hét áll a rendelkezésükre, hogy az ajánlásokat összegyűjtsék.

Mindez egy jelöltjelölt esetében 400, egy miniszterelnök-jelölt esetében 20 ezer érvényes ajánlás összegyűjtését kívánja – mondta CVB elnöke.

Magyar György hozzátette, amikor ez megtörténik, és egy vizsgálatot követően a bizottság is elfogadja az ajánlásokat, onnantól válnak jelöltté úgy az egyéniek, mint a miniszterelnök-jelöltek. Utána kerül sor az előválasztás első fordulójára szeptemberben, ahol a bizottsági elnök szerint online és offline is lehet majd szavazni, az első három helyen végző miniszterelnök-jelölt pedig október elején egy második fordulóban is megméretteti magát. 

Rovatok