Index Vakbarát Hírportál

A felnőttek fele nem tart új járványhullámtól, a harmadik oltást minden ötödik ember venné fel

2021. augusztus 18., szerda 10:13

A magyar felnőtt népesség 49 százaléka nem tart a negyedik hullám kitörésétől, szemben azzal a 42 százalékkal, amely egy új járványszakasz kialakulását feltételezi. A harmadik oltást a társadalom valamivel több mint ötöde szeretné felvenni, további 29 százalék még nem tudja, de nem zárja ki, hogy él a lehetőséggel.

Az IDEA Intézet július végén és augusztus elején készített reprezentatív kutatásából kiderül, hogy a 18 éven felüliek 28 százaléka egyáltalán nem tart a járvány negyedik hullámától, további 21 százalék pedig inkább nem tart tőle. Ugyanakkor 9 százaléknyi olyan válaszoló van, akik nagyon tartanak a vírustól, míg egyharmadnyian félnek attól, hogy a járvány negyedik hulláma Magyarországon is érezteti a hatását.

Legkevésbé a diákok (69 százalék) tartanak a negyedik hullámtól, leginkább pedig a nyugdíjasok (61 százalék).

A társadalom túlnyomó részét kitevő aktív keresők több mint a fele (55 százalék) szintén azok közé tartozik, akik kevéssé vagy egyáltalán nem tartanak az újabb hullámtól.

Harmadik oltás

A közvélemény-kutatás adatai szerint a magyar felnőtt népesség valamivel több mint ötöde (22 százalék) kívánja biztosan felvenni a harmadik oltást, 29 százalék még nem tudja, de inkább hajlik rá, 14 százalék inkább arra hajlik, hogy nem veszi fel, míg mintegy harmaduk (31 százalék) határozottan jelzi, hogy nem kíván élni a lehetőséggel.

Az alapfokú végzettségűek a legelutasítóbbak a harmadik vakcinával szemben (41 százalék), ugyanakkor az iskolázottság emelkedésével csökken az elutasítók, és ezzel párhuzamosan emelkedik az oltást inkább felvenni kívánók aránya. A diplomások negyede kíván élni a lehetősséggel, további mintegy harmaduk fontolgatja. 

A korcsoportokat tekintve a legnagyobb arányban a nyugdíjasok élnének a harmadik oltással: 27 százalékuk már most felvenné, további 29 százalékuk pedig hajlik rá. 

Hasonlóan magas a fővárosiak igénye a harmadik oltásra: 26 százalékuk venné fel bizonyosan, további 31 százalékuk pedig még nem tudja, de inkább arra hajlik, hogy felveszi. Ezzel szemben a községben lakóknál alacsonyabb a harmadik vakcina iránti igény: 18 százalék igényelné egyértelműen, szemben azzal a 38 százalékkal, akik nem szándékoznak élni a lehetőséggel.

Rovatok