Index Vakbarát Hírportál

Idén négyszer kapnak extrapénzt a nyugdíjasok

2021. augusztus 19., csütörtök 09:20

Összesen négy alkalommal juthatnak idén extra állami juttatáshoz a nyugdíjasok: két kifizetést már kézhez is kaptak, a másik kettő novemberben fut be a több mint két és fél millió címzetthez - mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Tállai András a Magyar Nemzetnek adott interjújában emlékeztetett: az első extra kifizetés az esztendő elejére esett, akkor folyósította az állam a visszaállított 13. havi nyugdíj első összegét. Akkor a havi nyugdíj egynegyed részét kapták meg a nyugdíjasok, ami a költségvetésnek mintegy 87 milliárd forintos kiadást jelentett, és értelemszerűen ennyi bevételt a több mint két és fél millió jogosultnak.

A kormány a koronavírus-járvány kitörése után határozott arról, hogy négy lépcsőben visszaállítja a kifizetést, nem utolsó sorban amiatt, hogy a pandémia időszakát könnyebben vészeljék át - mondta. Jövőre a havi nyugdíj fele, egy évvel később a háromnegyede érkezik majd meg, 2024-ben és azt követően pedig már a teljes összeggel számolhatnak.

A következő soron kívüli juttatást nyáron folyósította az állam, akkor az infláció adott okot az extra kifizetésre. A kormány a nyáron szokatlan intézkedést hozott: nem várta meg a novembert, hanem évközi kiegészítő nyugdíjemelésről rendelkezett - idézte fel az államtitkár. Ennek nyomán a nyugdíjakat júniusban 0,6 százalékkal emelték, a januártól járó emelést pedig egy összegben kifizették a jogosultaknak. A juttatás összesen 26 milliárd forintot jelentett.

A külön összegek sora novemberben bizonyosan folytatódik, mindenképpen számítani lehet például újabb kiegészítő emelésre, az infláció ugyanis magasabb lehet, mint 3,6 százalék. Szintén novemberben válhat esedékessé a nyugdíjprémium - olvasható a cikkben.

Idén  négy alkalommal érkezhet külön juttatás az időseknek, a több mint két és fél millió jogosult összesen legalább kétszázmilliárd forinthoz juthat.

Rovatok