Index Vakbarát Hírportál

Varga-Damm Andrea: Siófok elesett

2021. augusztus 21., szombat 15:02

Augusztus 20-án is bűnbandák, kábítószer és a rossz közbiztonsági viszonyok jellemezték a siófoki Petőfi sétányt – írta Varga-Damm Andrea független országgyűlési képviselő.

 Bűnbandák dáridója, kábítószer terjesztés minden mennyiségben

– így vázolta a helyzetet az országgyűlési képviselő, aki szerint mindez azt bizonyítja, hogy „ebben az országban valami nagyon rosszul működik”. 

Hozzátette: a rendőrség rengeteg pénzt és erőfeszítést arra, hogy javítson a helyzeten, de ez se segít, még úgy se, hogy Lengyel Róbert polgármester maga is rendőr volt korábban. Szerinte ez azért van így, mert hiába viszik be a rendőrök a bűnözőket, az ügyészek és a bírák nem vonják ki őket a forgalomból. 

Ma ez az ország az erőszakos bűnözők és a kábítószerterjesztő bandák kényelmes terepe. Ők úgy tudják, s ezt minden nap meg is tapasztalják, csinálhatnak bármit, annak nincs komoly következménye

– fogalmazott Varga-Damm Andrea.

Hozzátette: ha rajta múlna, akkor az erőszakos bűncselekményt elkövetők és a kábítószer-terjesztők nem védekezhetnének szabadlábon, nem lennének óvadék fejében szabadon bocsáthatóak, valamint nem úszhatnák meg felfüggesztett szabadságvesztéssel. Továbbá a rendőrök is felhatalmazást kapnának arra, hogy – ha kell – fizikai erő alkalmazásával vessenek véget a bűnözésnek. 

Jól megfizetett és felhatalmazott rendőrökkel, törvényi felhatalmazással és hivatásukat nem nyugdíjas állásnak tekintő ügyészekkel, bírákkal lehet ennek véget vetni. 

– összegezte a politikus. 

Rovatok