Index Vakbarát Hírportál

Moldova György kórházban van

2021. augusztus 23., hétfő 07:06

A 87 esztendős, Prima Primissima díjas Moldova György felesége tavaly halt meg, az író pedig azóta új társra lelt – írja a Blikk. Kerüli a nyilvánosságot, sőt két hete a veresegyházi magánkórház lakója, komolyabb baja viszont szerencsére nincs. 

„Mégis itt a helyem, mert vigyáznom kell egy csodálatos asszonyra, Palotás Katalinra, irodalmi szerkesztőmre. Több mint húszéves barátság a miénk, és mondhatom, Kati a sors ajándéka számomra”

– fogalmazott, majd beszélt arról is, hogy a feleségét, akivel ötven évig együtt élt, tavaly vesztette el. „Meggyászoltam, és most Katalinnal kapaszkodunk össze, igazi lelki társként. Talán több is annál. Neki műtötték a csípőjét itt, és én beköltöztem hozzá, hogy vigyázzak rá” – tette hozzá Moldova György. 

A lapnak az író arról is beszélt, hogy bár azt hitte, hogy már kiírt magából mindent, még dolgozik. Nemrég, a felesége halála után jelent meg a Hátsó lépcső című műve, amelyben nőügyiről írt, jelenleg pedig a feleségéről ír. A könyv ősszel kerül majd a boltok polcaira, Két szerelem címmel. 

Rovatok