Index Vakbarát Hírportál

A budapesti metróval lehet eljutni Csodaországba

2021. augusztus 26., csütörtök 21:24 | aznap frissítve

Miközben mi, budapestiek lassan egy éve nem használhatjuk a 3-as metró középső szakaszát, John Travolta lányának ez sikerült. A magyar fővárosban forgatják ugyanis a Get Lost című filmet, amelyben Ella Bleu Travolta szovjet-orosz metrókocsikon is ostromolja Csodaország kapuit. 

A produkció Instagram-oldalán osztották meg azokat a fotókat, amelyeken a hazai forgatási helyszínek láthatóak, köztük az M3 megszokott szerelvényei és az utazóközönség előtt kevésbé ismert földalatti munkamozdony is. 

A történet szerint Alíz, akit a húszéves színésznő alakít, egy hátizsákkal indul útnak Európába, hogy beteljesítse édesanyja utolsó kívánságát. Az újragondolt Alíz Csodaországban-adaptáció Ella első önálló szerepe, jóllehet John Travolta és néhai felesége Kelly Preston lánya korábban szülei oldalán játszott már a Vén csontokban, a Gottiban és a Mérgező rózsában is. 

Az Index már korábban beszámolt róla, hogy több más magyarországi helyszín is szerepel a filmben, köztük  a Dunakanyar, a Halászbástya, a Hősök tere, a Gellért Hotel,  az Operettszínház,  a Vajdahunyad vára és  a Tiborcz István tulajdonába került turai kastélyszálló is, amely tényleg afféle Csodaország, hiszen már 1,3 millió forintért is lehet benne pezsgőhöz jutni. 

Rovatok