Index Vakbarát Hírportál

A lány- és a legénybúcsú menüjében is kínálta a drogokat a debreceni kábítószer-kereskedő család

2021. augusztus 27., péntek 07:19

Kiterjedt drogbandát számolt fel a rendőrség, amelynek vezetője egy debreceni família volt, akinek tagjai amolyan „családi vállalkozásként” működtették az országos kábítószer-kereskedő hálózatukat – derül ki a police.hu cikkéből. 

A rendőrség portálja beszámol róla, hogy még 2019-ben egy összehangolt, országos akcióban egy 10 fős kábítószerkereskedő társaságra csapot le, és ezek után a gyanúsítottak köre a nyomozás kiterjesztésével 30 főre bővült. A rendőrök megállapították, hogy a terjesztők között több rokoni kapcsolat is van. 

A csapat élén állt az a debreceni S. Zoltán, akinek felesége és édesanyja is tevőlegesen részt vett a drogbizniszben. Míg a férfi neje leginkább a kábítószer csomagolásában segédkezett párjának, addig a mama a drog árusításából vette ki a részét.

A családban drogok a mindennapi élet amolyan természet velejárói voltak, ezt jól példázza, hogy a fiatal pár esküvője előtti legény- illetve lánybúcsún a vendégek számára 

felkínált menü részét képezte az amfetamin is, aminek értékét természetesen beleszámították a buli részvételi díjába.

A büntetőeljárásban a rendőrök 9 főt jelentős mennyiségű kábítószerre, bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítottak meg, míg 23 főt kábítószer birtoklásával. A 9 terjesztő közül öten bűnügyi felügyelet alatt állnak, míg négyen szabadlábon vannak. Szintén külön eljárás keretében indítottak vagyonvisszaszerzési nyomozást a bandatagok ellen, hiszen a legális jövedelmük az elmúlt években nem állt arányban életkörülményeikkel és az általuk felhalmozott vagyonnal. Tőlük összesen több mint 5 és fél millió forintot, közel kétezer eurót, illetve különböző külföldi valutát, valamint egy tízmillió forint értékű gépkocsi is lefoglaltak.

Rovatok