Index Vakbarát Hírportál

Savanyú káposztán és csirkén élt Bebe a fogyása érdekében

2021. augusztus 29., vasárnap 12:44

Négy hónappal ezelőtt Bebe eldöntötte, hogy valamit tennie kell az egészsége érdekében, ugyanis már szuszogott a túlsúlytól, mikor a cipőjét bekötötte. Az énekes ezért komoly fogyásba kezdett, és rendkívül ügyelt a táplálkozására. Párja azonban támogatta, aki táplálkozás-szakértő, ő pedig visszakapta régi önmagát, 12 kilogrammot fogyott le.

Igazából nem is lefogyni akartam, hanem egészségesebben táplálkozni, és jól érezni magam a bőrömben. Összeettem mindenfélét, többek között rengeteg csokoládét. Nem foglalkoztam a súlyommal. A pandémia miatt megszűnt a színpadon való mozgás is, a kilók meg felszaladtak. 102 kiló az én magasságomhoz nagyon sok, ezt már érzi az ember. Allergiás asztmám van, amit negatívan befolyásol a túlsúly. Az elhízás a cukorbetegség, a magas vérnyomás és a szívinfarktus egyik fő kockázati tényezője. 45 évesen nem akartam magam ennek kitenni

 mesélte a Borsnak. Az énekes a sport mellett fontosnak, hanem az étkezést is fontosnak találta. Az első hetet nehezen élte meg, csak csirkét és savanyú káposztát evett.

Annyi történt, hogy elhagytam a köretet, helyette savanyúságot eszem. A vörös húst pedig lecseréltem fehérre. Éreztem, hogy lement rólam jó néhány kiló, de hogy ennyi, azt nem gondoltam volna. Újra fel tudom venni a régi ruháimat. Ez ébresztett rá arra, hogy mennyit fogytam. Ha valaki folyamatosan a mérleget nézegetni, és az a nem a várt eredményt tükrözi, elveheti a kedvét az egésztől.

Rovatok