Index Vakbarát Hírportál

Zavarba jött egy érintéstől Hevesi Kriszta

2021. augusztus 29., vasárnap 12:12

Ki gondolná, hogy egy szexuálpszichológus zavarba jön egy érintéstől? Már pedig ez történt Hevesi Krisztával a TV2 ősszel rajtoló műsora, a Dancing with the Stars próbája alatt, amikor először hozzáért a táncpartnere, Dávid. Szerencsére azonban hamar túllépett rajta. A szexuálpszichológus a Borsnak nyilatkozott a történtekről. 

Bár a férjem, Tomi nem szeret táncolni, nekem igazi szerelem a tánc. Akárki akárhol lát tánc közben, óriási mosoly van az arcomon, teljesen belefeledkezem. A lányokkal a pandémia alatt is felmentünk egymáshoz hárman-négyen táncolni, sőt az asztal tetejére is felálltunk. Számomra ez elsősorban az örömről szól. Való igaz, hogy a csábítás forrása is, jó példa erre a különböző természeti népek termékenységi tánca, vagy a hastánc, de ilyen a menyasszonytánc is

 mondta Hevesi Kriszta. Hozzátette: az effajta mozgásban a kapcsolódás és az erotika is benne van, ezért is szokták a szexualitás előszobájának nevezni.Úgy érzi, az internet elterjedése miatt nem tudunk ismerkedni, de a tánc remek alkalmat kínál erre. Na és terápiás funkciója is van.

Rovatok