Index Vakbarát Hírportál

Kecskeméti repülőnap: még van hely, de felhívást fogalmaztak meg

2021. augusztus 29., vasárnap 07:20 | aznap frissítve

Az országos gyorsforgalmi- és főúthálózaton a folyamatos közlekedést befolyásoló torlódás, kiemelt esemény nem történt – írja az Útinform. 

Emlékeztetnek, e hét végén rendezik meg Kecskeméten a Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatót.

A rendezvényre érkezők reggel 7.00 órától léphetnek be a repülőbázisra. Miután tegnap óriási volt a káosz, a rendezők kérik, hogy a nagy érdeklődésre tekintettel mindenki érkezzen időben.

A délutáni programok 18.00 órakor érnek véget. A repülőnapra érkező látogatók, a várost elkerülő utak mentén kialakított, négy nagy méretű, ideiglenes parkolóhelyen állíthatják le járművüket. Fontos tudni, hogy a rendezvényt csak a védettségüket igazolni tudók látogathatják – teszik hozzá. 

Az egyik tematikus fórumon, a Repülőnap kedvelők csoportjában közzétett bejegyzés szerint még bőven van hely a kijelölt parkolóban. 

Az Index tegnapi cikke után is rengeteg bejegyzés érkezett a közel 700 főt számláló, Kecskeméti Repülőnap 2021 elnevezésű, nyilvános csoportban a látogatók azt kifogásolták, hogy nagyon sok idő volt bejutni, erről pedig elsősorban a szervezés tehet. Egy másik repülést kedvelő kommentelő megjegyzi, hogy nem az érkezés irányába eső parkolóba kell menni, Veszprémből érkezve azt tapasztalta, hogy délután háromkor a kék parkoló még félig sem volt. 

A Telex tegnap arról írt, hogy a repülőnap megközelítése már évekkel ezelőtt is várakozással járt.

A szervező vasárnap reggel hat óra után egyébként szintén azt írta a hivatalos oldalán, a Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató Hivatalos-on, hogy érdemes minél hamarabb elindulni, hogy az ember bejusson a rendezvényre. 

Rovatok