Index Vakbarát Hírportál

Vatikánt megjárt kereszt a Mária Zarándoklaton

2021. augusztus 30., hétfő 16:05

A zarándoklat a Komárom-Esztergom megyei Csatka-szentkúti kegyhelyről indult és a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson ér véget, ahol várhatóan Ferenc pápa ismét megáldja a keresztet.

A fővárosi Szent István Bazilikában mutatta be az Áldott Kereszt Egyesület a Vatikánban már négy alkalommal pápai áldásban részesített cigány keresztet – mondta el Kövesi Csaba, az egyesület elnöke. Felidézte, hogy a kereszt létrehozásának a gondolata több mint tíz évvel ezelőtt született meg, de ő maga sem gondolta volna, hogy hány ezer kilométert jár be, és hány ezer embert hoz össze a kereszt.  

A zarándoklat a Komárom-Esztergom megyei csatka-szentkúti kegyhelyről indult, ahol korábban otthonra talált az áldott kereszt. Az egyesület elnevezése onnan ered, hogy

négy vatikáni zarándoklatukon is Isten áldását kérte rá II. János Pál, illetve Ferenc pápa. 

A vallási jelkép a több mint két hónapos úton a megyeszékhelyeken kívül a romák körében népszerű zarándokhelyekre is eljutott. A kereszt szállítását, és a kiadásokat az egyesület saját költségvetéséből, illetve magánadományokból fedezi – tette hozzá Kövesi Csaba.

A zarándoklat záróeseménye a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus részeként szeptember 9-ére tervezett cigány mise, majd szeptember 12-én a pápai szentmise lesz a Hősök terén. 

Rovatok