Index Vakbarát Hírportál

Zivatarokkal és viharos széllel köszönt be az ősz

2021. szeptember 1., szerda 06:50

„Vége van a nyárnak, Hűvös szelek járnak, Nagy bánata van...” az összes iskolásnak – költjük kicsit át Móra Ferenc versét, amelyben ő a cinegének keres cipőt, de alighanem itt az idő, hogy mi, emberek is átváltsunk a szandálról valami melegebbre. 

Szeptember elseje van, beköszöntött a meteorológiai ősz. Még az időjárás is megkönnyezi a nyár elmúltát, több helyen várható eső, zápor, főként az Alföld északi részén egy-egy zivatar. A nyugati, északnyugati szelet erős, a Dunántúlon néhol viharos lökések kísérik.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat az ország keleti felében öt megyére adott ki  elsőfokú figyelmeztetést zivatarra, aminél a fő  veszélyforrást a villámlás jelenti, de esetenként jégeső is előfordulhat.

A hőmérsékletek is az őszre hajaznak,  az északnyugati tájakon már a 20 fokot sem érik el a maximumok, de másutt se várható  23 foknál több, a  legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet pedig 8 és 15 fok között alakul. 

Mindezt az a hidegfront okozza, amely augusztus utolsó napján érte el az országot. Akit ez vigasztal, csütörtökön már mindenhol számíthatunk hosszabb napos időszakokra, pénteken pedig említésre méltó csapadék egyáltalán nem várható az időnként megjelenő gomolyfelhőkből. A hétvége időjárása remélhetően méltán viselheti az indián nyári jelzőt.  

    

Rovatok