Index Vakbarát Hírportál

Kifütyülték a térdelő angolokat a magyar szurkolók a Puskás Arénában

2021. szeptember 2., csütörtök 22:47

A magyar futballválogatott Anglia elleni, csütörtök esti világbajnoki selejtező mérkőzésen a magyar szurkolók kifütyülték a fél térdre ereszkedő angol válogatottat.

A térdelés 2020-ban jelent meg a sportban a rasszizmus és a diszkrimináció elleni tiltakozás gesztusaként. A mérkőzés előtt az angol szövetségi kapitány, Gareth Southgate egyértelművé tette, bármi történjék is, le fognak térdelni a játékosok a meccs előtt, ahogy azt eddig is tették.

Igen, letérdelünk, annak ellenére, hogy elképzelhető, kifütyülnek bennünket

– fogalmazott. 

A füttyszó nem is maradt el:

A Sky News cikke szerint a fütyülés nem az egyedüli sértő gesztus volt, az első angol gól szerzőjét, Raheem Sterlinget majmozták a magyar szurkolók. „Elszórtan, de világosan lehetett hallani” – írta Rob Dorsett, a brit televíziócsatorna tudósítója.

Nem ez volt az első hasonló eset, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) júliusban diszkriminatív magyar szurkolói megnyilvánulások miatt 100 ezer eurós pénzbírságot szabott ki az MLSZ-re, a magyar válogatottnak pedig két meccset is zárt kapuk mögött kell játszania. Az UEFA azt szankcionálta, hogy a magyar válogatott szurkolói a nemzeti csapat Portugália, Franciaország és Németország elleni Európa-bajnoki mérkőzésén is huhogtak, rasszista bekiabálásokkal és homofób transzparensekkel zavarták meg a találkozót.

A magyar szurkolókra való tekintettel később a francia válogatott a Puskás Arénában lejátszott Eb-meccse előtt nem térdelt le. Bár a térdelés és a füttyszó elmaradt, azon a meccsen is rasszista bekiabálások hangzottak el, ami miatt szintén vizsgálat indult

A mostani mérkőzés a magyar válogatott negyedik selejtezője volt.

Rovatok