Index Vakbarát Hírportál

Az elvégzett munka mennyiségének megfelelően szabják át az orvosok ügyeleti díjazását

2021. szeptember 2., csütörtök 13:19 | aznap frissítve

Bejelentette az orvosi ügyeleti díjrendszer átalakításának mikéntjét Takács Péter, az Országos Kórházi Főigazgatóság főigazgató-helyettese a XV. IME Országos Egészség-gazdaságtani Továbbképzés és Konferencián. Eszerint a díjtételt az ügyeletben elvégzett munka mennyiségéhez idomulva kell megszabni – számolt be róla a 24.hu.

A terv szerint a díjakat úgy kell megállapítani, hogy azzal elsősorban a fiatal szakorvosokat hozzák helyzetbe – hangsúlyozta Takács Péter, hozzátéve, hogy szakítanak a bértábla szerinti ügyeleti óradíjakkal, a szakorvosi óradíj pedig kvázi fix lesz. Ezt az óradíjat felszorozzák úgy, hogy a magasabban terhelt szakmákban és a kórházakban dolgozó, nagy terhelés alatt álló orvosok munkáját rotálni tudják.

A lap emlékeztet arra, hogy az ügyeleti óradíjak kérdése azt követően került előtérbe, hogy márciusban életbe lépett a jogállási törvény, amely számos orvosnál jelentős ügyeleti díjcsökkentést eredményezett. A szabályozás korrigálását a Magyar Orvosi Kamara (MOK) is kérte, kutatásuk szerint az orvosok a hétköznapi ügyeletért nettó 9, a hétvégi ügyeletért nettó 12 ezer forintos óradíjat gondolnak elfogadhatónak.

Rovatok