Index Vakbarát Hírportál

Megerőszakolta és megszúrta a feleségét, zaklatta a gyereket

2021. szeptember 2., csütörtök 12:39

Öt bűncselekmény, köztük több emberen elkövetett emberölés kísérlete a vád az előzetes kényszergyógykezelés alatt álló férfival szemben.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség a vádiratában az elkövető felmentésére és kényszergyógykezelésének elrendelésére tett indítványt, mivel elmeműködésének kóros állapota miatt a férfi nem büntethető és tartani kell attól, hogy hasonló bűncselekményt fog elkövetni.

A vádirat szerint az ötvenes éveiben  járó férfinak házassága 2018. végére olyannyira megromlott, hogy felesége válni kívánt tőle. A feleségét mindenhová követte. Körülbelül két hét alatt 180 alkalommal hívta, üzeneteket küldött neki. Feleségét meg is erőszakolta, mivel a sértett nem volt hajlandó „még utoljára” szexuálisan érintkezni vele.

2019 tavaszán egy 11 centiméter pengéjű késsel várta a feleségét az asszony munkahelye feletti lépcsőházban. A nőt megtámadta, négyszer megszúrta, mikor a segélykiáltásokra a sértett segítségére sietett az egyik munkatársa. A férfi őt is megtámadta, feléje szúrt, mire a segítő elmenekült  írja az ügyészség.

Az autójával Ausztriába hajtott, ahol a rendőrök a magyar hatóságok kérésére elfogták.

Rovatok