Index Vakbarát Hírportál

Schmidt Mária hányásról, vizeletről és gyarmatosításról írt Boris Johnsonnak, majd lebunkózta

2021. szeptember 3., péntek 18:28

Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum igazgatója a csütörtök esti vb-selejtezőn történt botrányok kapcsán posztolt, pontosabban – ahogy ő fogalmazott – nyílt levelet írt az angol miniszterelnöknek.

Ebben többek között ezeket írja:

Megdöbbentett az az érzéketlen és a szokásos brit gyarmatosító attitűdről tanúbizonyságot tevő bejegyzése, ami elítéli a magyar drukkereket állítólagos rasszizmusukért. A britek vendégként jöttek fővárosunkba, és egy olyan gesztussal hergelték a magyar szurkolókat, amit mi álságos pótcselekvésnek érzünk. A britek évszázadokon keresztül gyarmatosították a világ különböző részeit, a mai napig egy kasztrendszeren alapuló elaggott világot működtetnek. Mi soha nem gyarmatosítottunk senkit.

Schmidt Mária szerint a magyarok a britektől soha semmi jót nem kaptak.

Trianon felelősségét, ahogy az egész elhibázott bűnös versailles-i szerződést ugyan a brit PR-felelősök mintegy száz évre át tudták tolni a franciákra, de ma már senki nem gondolja, hogy az akkori világ vezető hatalmát, a brit világbirodalmat a tönkrevert és megrogyott franciák utasítgatták. Soha, ismétlem, soha nem fogjuk megbocsátani, hogy 1944 őszén egy sajtpapíron osztották fel Sztálinnal térségünket, és toltak át minket Ázsiába!

– írja a poszt további részében a történész.

Schmidt Mária e történelmi bevezető után rátér a focira is.

Az Eb-döntőn a britek, ahogy évtizedek óta mindig, csürheként viselkedtek. Megvertek több szurkolót, 11-est hibázó fekete bőrű focistáikat rasszista támadások érték. A meccsen jelen levő Vilmos herceg és Ön sem gratulált a győztes olasz köztársasági elnöknek, ami igazán bunkó dolog. Ahogy az olasz himnusz kifütyülése is. Az eredményhirdetést a legyőzött angolok nem várták meg, és nem adták meg a tiszteletet a győztesnek. Londont a focidrukkerek összehányták, összevizelték, összeszemetelték. Áttörték a kordont, jegy nélkül nyomultak be, ráadásul pandémia idején, mindenfajta ellenőrzés nélkül. Úgy viselkedtek, ahogy szoktak. Azóta is várom, hogy milyen büntetést kapnak, mert minket persze példásan megreguláznak majd.

Írása végén tanáccsal szolgál az angol miniszterelnöknek.

Boris Johnson, maga egy kis, széteső ország élén áll. Törődjön bele, és söprögessen a saját háza táján. Van mit.

Rovatok