Index Vakbarát Hírportál

Kemenesi Gábor riadót fújt, elő a maszkokkal

2021. szeptember 4., szombat 12:31

A maszkviselés a koronavírus veszélyesebb variánsai ellen is védelmet nyújthat, ezért érdemes lehet zárt helyeken és tömegben viselni a maszkot most is, amikor nincs kötelezően előírva – ezt írta Kemenesi Gábor virológus a Facebookon.

A szakértő több tanulmányra is hivatkozva kifejtette: most már könnyen hozzáférhetőek a fejlett, jól szűrő maszkok, amelyek megakadályozhatják a vírus terjedését.

Fontos, hogy a kilégzőszelepes [maszk] bár kényelmesebb, mégis a saját fertőzésünk esetén nem fogja fel a belőlünk kijutó vírusokat 

– emelte ki a szakértő.

Kemenesi Gábor arra is felhívta a figyelmet, hogy a variánsok ellen is sokat segíthet a maszkviselés.

A maszkviselés visszaszorítja a fertőzések számát – delta ellen is működik... Teljesen mindegy, hogy milyen variáns, fizikai értelemben véve (a maszkok fizikai védelmet nyújtanak) ugyanazt a felépítésű/méretű és ugyanazzal az aeroszollal vagy cseppfertőzéssel terjedő vírust védjük ki. [...] A maszkviselés hatására az idősebb korosztály körében (akik ugye a leginkább veszélyeztetettek) 35 százalékkal kevesebb fertőzésszám jelentkezett (a többi mért korosztálynál jobb érték). Ez azt jelenti, hogy éppen akiket leginkább kell védeni, számukra hozott igazán fontos eredményt a tanulmány

– fejtette ki egy indiai tanulmánnyal kapcsolatban.

A szakértő leszögezte: nagy tömegben, valamint zárt térben, rossz szellőzésű helyeken nagyon sokat segíthet a maszk viselése abban, hogy megakadályozzuk a fertőzés terjedését. Hozzátette azt is, hogy még az oltottaknak is érdemes lehet maszkot viselniük.

Az oltás kiválóan véd a súlyos megbetegedés ellen, ám hagy némi ablakot a vírus továbbadására, így oltottként is védjük a közösséget, egymást és részben magunkat is. Maszkra fel!

– zárta bejegyzését. 

A pécsi Virológiai Nemzeti Laboratórium adjunktusa néhány napja arról írt közösségi oldalán: a világ járványmutatói egyértelműen jelzik, hogy egy rendkívül fertőző vírussal van dolgunk. A tudomány jelenlegi ismeretei és a tapasztalatok alapján is a vakcina a legjobb fegyverünk a vírus ellen.

Rovatok