Egy lapunknak nyilatkozó apuka szerint a hanyatló színvonallal és az igazgatói túlkapásokkal magyarázható, hogy szeptembertől egy enyingi gimnáziumba kizárólag végzősök járnak, 9. évfolyamot ugyanis eleve nem indítottak, a 10. és a 11. osztályosok pedig máshol folytatják a tanulmányaikat. A tankerületi igazgató szerint az oktatás színvonala nem esett vissza, a diákok és a szülők egész egyszerűen éltek a szabad iskolaválasztás lehetőségével.
Szeptember 1-jén szerdán megkezdődött a 2021/2022-es tanév. A szokottól eltérő módon csengettek be a Batthyány Fülöp Gimnázium és Általános Iskola gimnáziumi részén, itt ugyanis csak a 12. évfolyam indult el, az alsóbb évesek máshol folytatják a tanulmányaikat. A Népszava korábbi cikkében mindezt azzal indokolta, hogy az utóbbi időszakban jelentősen megcsappant a tanári kar létszáma, a távozó pedagógusok helyére pedig nem sikerült új munkaerőt találni.
A napokban egy helyi szülő viszont azzal kereste meg az Indexet, hogy az elvándorlás hátterében valójában az áll, hogy az utóbbi időben
döbbenetes mértékben visszaesett a színvonal az oktatási intézményben, és a két évvel ezelőtt megválasztott új igazgató személye is számos konfliktushoz vezetett.
„Jól ismerem ezt az iskolát, a szüleim és jómagam is ide jártam, mindig is szuper intézmény volt” – kezdte lapunknak az enyingi édesapa, akinek a nagyobbik gyermeke idén tavasszal ballagott a gimnáziumból, kisebbik gyermeke pedig még most is itt tanulna az általános iskolai részen, de végül ők is a távozás mellett döntöttek.
Elmondása szerint az iskolai légkör teljesen megváltozott, alig várták, hogy a nagyobbik is szabaduljon. Mint mondja, nem volt kérdés, hogy a kicsit átviszik a 14 kilométerre található Lajoskomáromba. Azt remélik, hogy ott nem lesznek olyan túlkapások, mint amilyenek az enyingi iskolában voltak.
Mi egy normális, tisztességes család vagyunk, mégis előfordult, hogy családsegítőt küldtek ki hozzánk, ami nekünk, szülőknek és a gyerekeknek is megalázó volt. Más szülőktől tudom, hogy nem mi vagyunk az egyetlenek, akikkel ez előfordult, mindenki értetlenül áll a történtek előtt. Az igazgató a konfliktusokra reagálva csak annyit mondott, hogy ha valami probléma van, akkor el lehet menni másik iskolába
– mondta a szülő felháborodva. Hozzátette: a pedagógushiány is egyre nagyobb gondot jelent, sok tanár távozott az elmúlt időszakban az új vezetés miatt.
Kerestük a Batthyány Fülöp Gimnázium és Általános Iskola fenntartóját, a Székesfehérvári Tankerületi Központot is. Kérdésünkre közölték, hogy a gimnáziumi egységben azért csak a 12. osztály indult el, mert a 10. és a 11. évfolyamon az osztálylétszámok nem érik el a törvényben meghatározott minimumértéket, így a tanulók máshol folytatják tanulmányaikat.
Mint kiderült, a kilencedik évfolyam indítására az előző évek beiskolázási tapasztalatai alapján nem volt engedélye az intézménynek. A változásokkal kapcsolatban a gimnáziumi tanulók szülei számára 2021 augusztusában rendkívüli szülői értekezletet tartott a Székesfehérvári Tankerületi Központ igazgatója.
A tanulók más iskolába iratkozásának pontos okairól nincs tudomásunk, azonban Magyarországon szabad iskolaválasztás van, ami azt jelenti, hogy bárki szülőként – akár tanév közben is, például lakóhelyváltás miatt vagy egyéb okokból – dönthet úgy, hogy gyermeke a tanulmányait más intézményben fogja a továbbiakban folytatni. Az iskolát váltó tanulók többsége a simontornyai Vak Bottyán Általános Iskola és Gimnáziumot választotta, de más – siófoki és székesfehérvári – gimnáziumokba is iratkoztak át tanulók
– mondta Török Szabolcs tankerületi igazgató.
A hanyatló színvonalra és az igazgató megítélésére vonatkozóan elmondta, hogy két éve van új vezető az intézmény élén, és a diákok tanulmányi átlagai, valamint a mérési eredmények alapján nem állapítható meg, hogy az oktatás színvonala visszaesett az utóbbi tanévek során. Közlésük szerint a jelenlegi intézményvezető mindenben a jogszabályi kötelezettségeinek megfelelően jár el, a szakmai-pedagógiai munka szervezésében mulasztást nem követett el.
„Az intézmény vezetőjének munkáltatói értékelése a munkáltató belső ügye” – tették hozzá.
(Borítókép: Batthyány Fülöp Gimnázium és Általános Iskola. Fotó: Google Street View)