Index Vakbarát Hírportál

Fekete-Győr András: Úgy vágtunk neki, hogy tudtuk, nem én vagyok a legesélyesebb jelölt

2021. szeptember 6., hétfő 20:14 | aznap frissítve

„Kampányhajrá” néven rendezett eseményt az előválasztási aláírásgyűjtés végén a Momentum. A 2010 előtti világról, a gazhoz hasonlított korrupcióról, és az ellenzék megújulásáról is szó esett a politikusok beszédeiben.

A párt valamennyi jelöltjének sikerült megugrania az előírt mennyiséget, Fekete-Győr András a szükséges húszezer helyett huszonötezer ajánlást adott le.

Orosz Anna kezdte a beszédek sorát, az újbudai alpolgármester büszke arra, hogy a Momentum közösségének része, és meghatottan látja, hogy többezer tag dolgozik az egész országban, tűző napsütésben, szakadó esőben és orkán erejű szélben azért, hogy mindenhova eljuttassák a változás üzenetét.

Mi vagyunk a valódi változás garanciái. A Momentumot éppen azért hoztuk létre, hogy egyszer és mindenkorra leszámoljunk a Fidesz kisajátító, megosztó és romboló politikájával.

Orosz Anna leszögezte, hogy a 2010 előtti világ hibáiból is le kell vonni a tanulságokat, és bármilyen színű visszaéléssel, korrupcióval szemben kíméletlenül kritikusnak kell lenniük. A politikus arról is beszélt, hogy lehet egyszerre büszke magyarnak és büszke európainak lenni, valamint nemcsak kormányt, hanem rendszert váltani jöttek.

Nehéz másfél év

Hajnal Miklós szerint sok szempontból nehéz volt az elmúlt másfél év, egyéni és közösségi szinten is.

Nem ezek voltak a legkönnyebb napjaink. A járvány idején felborult az életünk, pártot sem lehet ilyenkor ugyanúgy építeni, mint előtte.

Az, hogy idén nyáron mégis sikerült visszatérniük, azt bizonyítja, hogy az energia nem veszett el ebből a közösségből – folytatta. A párt kampányfőnöke szerint óriási apátiát kellett leküzdeni, az aláírásgyűjtés elején még elmentek mellettük az emberek, az utolsó napokban viszont már a biciklisek is megálltak.

Cseh Katalin EP-képviselő videóüzenettel jelentkezett be, melyben rögzítette, hogy Magyarország az Európai Unió része szeretne maradni, és itt nincs helye a gyűlöletnek, kirekesztésnek, mindenki egyenlő, függetlenül a származásától, a politikai hovatartozásától, a lakhelyétől, vagy attól, hogy kit szeret.

A korrupció, mint gaz

Hadházy Ákos a korrupció köré építette fel beszédét.

A korrupcióval meg lehet próbálni kompromisszumot kötni, de nem érdemes, mert a legkisebb kompromisszum sem kompromisszum lesz, hanem megalkuvás.

A független képviselő egy növényt, a tarackot állította párhuzamba a korrupcióval. A tarackot a legrosszabb gaznak nevezte, amit, ha nem irtanak ki teljesen, akkor még sűrűbben fog tovább nőni, nem elég a tetejét kapargatni, és ugyanúgy, mint a korrupciónak, a gyökerét kell kiszedni.

A zuglói jelölt feltette a kérdést, hogy mit mondana a tarack, amikor kihúzza a gyökerét? Lehet azt mondaná, hogy én egy kellemetlen ember vagyok – legalábbis a fideszesek így is nevezték. Hadházy Ákos hozzátette, most már az ellenzéki oldalról is hallotta magára ezt a jelzőt.

A Tóth Csaba mennyire szívós tarack vajon?

– lépett a színpadra Fekete-Győr András, utalva a zuglói előválasztási küzdelemre.

A pártelnök hét hónappal ezelőtt jelentette be miniszterelnök-jelöltségét, azóta sokat tanultak, tapasztaltak, hibáztak és csalódtak, de rengeteget megerősítést kaptak.

Úgy vágtunk neki a kampánynak, hogy tudtuk, nem én vagyok a legesélyesebb jelölt, de meg akarjuk mutatni az országnak, hogy lehet ezt másképp csinálni, a fiatalok tisztaságával, lendületével és programadó ambíciójával.

Fekete-Győr András ma is igent mondana minden vitára, beszélgetésre, interjúra, hallgassa akár két ember, akár kétmillió, mert minden egyes szavazat számít.

Ma is büszkén válaszolnék nem tudommal egy olyan kérdésre, amelyre nem tudom a választ, mert elég abból, hogy minden politikus zsebből előhúzott közhelypanelekkel válaszol.

– utalt a Partizánnak adott interjújára.

Fekete-Győr András a rendszerváltás fontosságát is hangsúlyozta, aminek része a mostani ellenzék megújulása is. A főbb programpontjaik közül felsorolta az euró bevezetését, a finn iskolarendszert, a négynapos munkahetet, a rugalmas nyugdíjrendszert és a korrupcióellenes ügyészséget.

A miniszterelnök-jelölt szerint egy önkényuralmi rendszer megbuktatásához elengedhetetlen a szabadságra vágyó emberek összefogása, de azt is kiemelte, hogy nem akarnak visszatérni a 2010 előtti világhoz, a nokiás dobozokba rejtett milliókoz, illetve nem akarják a 2010 utáni időszakot sem, jachtokkal és magánrepülőgépekkel.

Fekete-Győr András a Momentumot tartja a megbékélés garanciájának, és minél több új momentumos arc nyer, annál biztosabbnak látja egy új korszak kezdetét.

(Borítókép: Fekete-Győr András. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)

Rovatok