Index Vakbarát Hírportál

Az államé lett a Róbert Károly Meddőségi Centrum

2021. szeptember 6., hétfő 19:41

Megvásárolja a magyar állam a Róbert Károly Meddőségi Centrum Kft.-t, amely így a jövőben állami finanszírozásban fog teljes meddőségi kezelést nyújtani, mindezt az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) közölte. A rendelet már reggel megjelent a Magyar Közlönyben – szúrta ki a hvg.hu

A rendelet értelmében a kormány közérdekből, külön rendeletben „nemzetstratégiai jelentőségűnek minősíti a Róbert Károly Meddőségi Centrum Kft. feletti irányítás megszerzésével létrejövő összefonódást”. 

Az indoklás szerint a döntésre

a népességfogyás hatékony megállításának és a meddőségi kezelések széles körben elérhetővé tétele miatt volt szükség. 

A rendeletből emellett az is kiderül, hogy a mostani lépéssel mentesíteni szeretnék az átvételt a versenykorlátozás szabályai alól. 

Az Emmi közleménye szerint a minisztérium dolgozta ki az állami meddőségkezelési centrum megvalósításának lehetőségét Kásler Miklós miniszter kezdeményezésére annak céljából, hogy minden rászoruló meddő pár számára elérhető legyen az egészségügyi szolgáltatás. 

A cég részéről egyelőre nem kommentálta senki a döntést. 

Rovatok