Nemzeti közszolgálat a pedagógushivatásban címet viseli az a képzési program, amelyet a pályakezdő pedagógusok számára dolgozott ki az Oktatási Hivatal (OH) és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE). Az OH eljuttatott egy tájékoztató levelet az intézményvezetőkhöz, ami a Népszava birtokába került.
A program célja, hogy alapozó ismereteket nyújtson pályakezdők számára „az állami feladatellátás rendszerébe illeszkedő köznevelésről mint nemzeti közszolgálatról, a pedagógushivatás szakmaetikai alapjairól”, emellett fel szeretnék készíteni a fiatal tanárokat a „nemzeti azonosságtudat oktatási és nevelési kihívásaira”.
A képzés egy jelenléti tréningből és egy e-learning-modulból épül fel. Az előbbi szakasz egyebek között az önismeretre és az önértékelésre épít, s célja, hogy a pedagógusok aktív szerepet vállaljanak a nemzeti identitás formálásában. Az e-learning-modulra ezt követően kerül sor, az önállóan feldolgozandó anyag célja, hogy a közszolgálatiság szempontjából mutassa be a pedagógus tevékenységét, s az is, hogy a hivatástudat részévé tegyék a nemzeti hagyományok ápolását, valamint a nemzeti összetartozás és az egység erősítését.
Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke a Népszavának arról beszélt,
fontosabb lenne, hogy a pályakezdők ne hagyják el a tanári pályát egy-két éven belül az alacsony bérezés miatt,
ezért komoly bérrendezésre lenne szükség.
A programra szeptember 20-ától lehet jelentkezni, a jelenléti képzést az NKE-n lehet elvégezni októberben, az e-learning-modult pedig november 30-áig kell teljesíteni.