Index Vakbarát Hírportál

Dobrev Klára: Vissza kell állítani az önálló egészségügyi minisztériumot

2021. szeptember 10., péntek 16:08 | aznap frissítve

Dobrev Klára egészségügyi szervezetek képviselőivel találkozott, hogy átbeszéljék az esetleges kormányváltás utáni legsürgősebb feladatokat. Komáromi Zoltán háziorvos, a DK egészségpolitikai kabinetének vezetője elmondta, hogy öt egészségügyi érdekképviseleti szervezet fogadta el a meghívásukat.

Komáromi szerint ha még néhány ezren elhagyják az ágazatot, nagy bajban lesz az ország, ezért az a céljuk, ha megnyerik a választást, hogy minél gyorsabban oldják meg a humánerőforrás-krízist.

László Imre, a DK újbudai polgármestere, a Szent Imre Kórház korábbi igazgatója arról beszélt, hogy térd- vagy csípőprotéziseknél 400-500 nap is lehet a várakozási idő, és ő abban hisz, hogy a rendszerszintű problémákat csak a rendszerelvek alapján közelítve lehet megoldani.

Vissza kell állítani az önálló egészségügyi minisztériumot, ez nem egyszerűen igazgatási kérdés, hanem annak megmutatása, hogy az egészségügy stratégiai ágazat

– hangsúlyozta Dobrev Klára, aki azt ígéri, hogy az egészségügy finanszírozását az ellenzék legalább az uniós átlag szintjére hozná fel.

A DK miniszterelnök-jelöltje a legfontosabbnak a munkaerőhiányt és a bérrendezést tartja:

Lehet beszélni átszervezésekről, új finanszírozási modellekről vagy teljesítményértékelésről. Amíg nem lesz elég orvos, ápoló, mentő, segédápoló, takarító, addig felesleges erről beszélni.

Azt is hozzátette, hogy a következő években

Fidesz: Nem térhet vissza a Gyurcsány-korszak

Az egészségügyben sem engedhetjük, hogy visszatérjen a 2010 előtti Gyurcsány-korszak! Amikor folyamatosak voltak a forráselvonások, a kórházbezárások, amikor bevezették a vizitdíjat és a kórházi napidíjat. Majd elvettek egyhavi bért az egészségügyi dolgozóktól és sokukat elüldözték az országból

– reagált a Fidesz–KDNP a DK miniszterelnök-jelöltjének sajtótájékoztatójára. A párt szerint a Fidesz kormányzása alatt több jut egészségügyre, jelentős béremelési program indult az ápolóknak és az orvosoknak, országszerte megújulnak a kórházak. Hozzátették:

És a magyar egészségügy a járvány alatt is helyt állt, szemben több európai országgal. A Gyurcsányék vezette baloldal azonban visszahozná a múlt káros politikáját. Stop Gyurcsány! Stop Karácsony!

Tavaly októberben derült ki, hogy reformok jönnek az egészségügyben, amelyek érintik az orvosbéreket és a hálapénzt is. A változásokról itt írtunk részletesen.

 (Borítókép: Dobrev Klára. Fotó: Kaszás Tamás)

Rovatok