Index Vakbarát Hírportál

Az iskolaőr mentette meg a tanárnő életét

2021. szeptember 10., péntek 15:27

Csütörtökön az egyik komlói iskolában az ott dolgozó iskolaőr segélykiáltást hallott az alsó szintről, és amikor odaért, látta, hogy a földön fekszik az egyik tanárnő. Mivel nem volt légzése, az őr azonnal megkezdte az újraélesztést – számolt be az esetről a rendőrség.

A másik iskolaőr felvette a kapcsolatot a mentőkkel, akik telefonon keresztül adtak instrukciókat az életmentéshez. Közben megérkezett az iskola ápolója is, aki szintén segített az iskolaőrnek az újraélesztésben. A kiérkező mentők stabilizálták a nő állapotát, majd kórházba vitték.

A baranyai iskolaőrök tavaly elsősegélynyújtási képzésen vettek részt, és idén ezeket az ismereteket azzal is bővítették, hogy mi a teendő olyan sérülések, váratlan helyzetek esetén, amelyek jellemzően a tanítási intézményekben fordulnak elő. Az iskolaőr elmondta, nagyon örül, hogy ilyen képzést is kaptak, mert így egy emberen már segíteni is tudott.

Rovatok