Index Vakbarát Hírportál

„Igen, engem vertek meg Jakab emberei, a kutyámat rugdosták”

2021. szeptember 10., péntek 07:39

Igen, engem vertek meg Jakab emberei. Mindennap erre sétáltatom a kutyámat, aznap itt volt a Jobbik elnöke

– nyilatkozta a férfi a Blikknek, akit Jakab Péter testőrei fojtófogással tepertek le a Jobbik-elnök hajdúhadházi lakossági fóruma mellett. 

Jakab Péter szerint az történt, hogy a „fickó, akit sokan csak arról ismernek, hogy szeret lőfegyverrel mászkálni”, a fórumon zaklatta a résztvevőket, ezért lendült akcióba a biztonsági szolgálat. 

A Blikknek magát Rubi Gergelyként azonosító sértett szerint a történteknek van egy másik oldala is. Elmondása szerint egykor ő is Jobbik-tag volt, és éppen arra sétáltatta a kutyáját, ahol a fórumot tartották. Valamiért ötven méterre Jakab Péter rendezvényétől régi jobbikosok álldogáltak, Rubi Gergely pedig velük beszélgetett. Ekkor látták meg, hogy a fórum egyik rendezője ráül az általuk emelt Trianon-emlékműre.

„Rászóltunk, de még a lábát is feltette” – emlékezik vissza az erőszak előtti pillanatokra. Ezután robbant ki a balhé a sértett szerint, akit Jakab Péter provokátornak minősített. 

Odasietett pár zűrös arc, fenyegetőztek, szemből egyikük lökdösni kezdett, ütött is felém, próbáltam védekezni, ütöttem én is. Hátrálás közben hátulról valaki elkapta a nyakam, fojtogatni kezdett. Rúgtam, kapálóztam, egyik kezemben a kutya póráza, a másikkal a nyakamat igyekeztem kiszabadítani, mert nem kaptam levegőt. Ekkor végre a földre dobott a hátsó támadó, közben a kutyámat is rugdosták 

– mesélte a bulvárlapnak Rubi Gergely, akit később a rendőrség előállított garázdaság gyanújával. 

Az incidensről készült felvételt itt tekintheti meg

Rovatok