Index Vakbarát Hírportál

Idén is rekordot dönthet a diákhitelt igénylők száma

2021. szeptember 10., péntek 21:17

A tavalyi év után várhatóan idén is rekordot dönt a diákhitelt és képzési hitelt igénylők száma, a minden eddiginél kedvezőbb igénylési feltételek, és a május 31-től a szak- és felnőttképzésben igényelhető képzési hitelek jóvoltából – közölte a Diákhitel Központ az Indexszel.

A közlemény szerint tavaly több mint 42 ezer hallgató igényelt újonnan valamilyen diákhitelt, és a valaha volt legmagasabb összeg, 33 milliárd forint került folyósításra, ebből 17 195 hallgató vett fel szabad felhasználású Diákhitel1-et, akiknek 

Idén újdonságként jelent meg, hogy a hallgatók már

Pár nappal az igénylést követően hozzá tudnak jutni igényelt diákhitelükhöz,

amelyhez eddig csak október 15. után tudtak hozzájutni a hallgatók. 

A tájékoztatás szerint a Diákhitel1 és a Képzési Hitel1 esetében a kormány döntése alapján tanulmányi hónaponként már akár 150 ezer forint is igényelhető, ezáltal évi 1,5 millió forint szabad felhasználású forráshoz juthatnak a hallgatók, valamint a szak- és felnőttképzésben tanulók. A Diákhitel1, valamint a Képzési Hitel1 szabadon költhető bármire, akár lakhatásra, informatikai eszközökre, valamint a tanulmányok során felmerülő egyéb költségek finanszírozására.

A Diákhitel2 és a Képzési Hitel2 kizárólag képzési költség finanszírozására használható, a felnőttképzésben 500 ezer forintig, a felsőoktatásban a teljes tanulmányi önköltség erejéig.

A diákhiteleket, valamint a képzési hiteleket igénylők jogosultak a családtámogatásokra. Ha egy családban a hitelfelvételt követően megszületik a második gyermek, akkor az édesanya diákhitelének vagy képzési hitelének a felét,

a harmadik gyermek megszületése esetén pedig a teljes diákhitel, képzési hitel tartozást elengedi

a Diákhitel Központ. Eddig több mint hatezerkétszáz édesanya hiteltartozását engedte el, mintegy hatmilliárd forint értékben a Diákhitel Központ – olvasható a közleményből.  

A közlemény szerint jelenleg a hitel a legalacsonyabb, 1,99 százalékos kamattal igényelhető a szabad felhasználású Diákhitel1 és az idén bevezetett Képzési Hitel1 is. A kizárólag felsőoktatási önköltségre felvehető Diákhitel2 és a képzési díjra fordítható Képzési Hitel2 továbbra is teljesen kamatmentes.

Hozzátették, az elmúlt évben jelentősen megnőtt igénylésszám azt mutatja, hogy érdemi segítséget jelentenek a konstrukciók a felsőoktatásban tanulók, és idén tavasztól a szak- és felnőttképzésben tanulók számára is.

(Borítókép: Gorondy-Novák Edit / Index)

Rovatok